Mostoha világ ez az egyszeri autóverseny-rajongó számára. Ez a játékvilág egyik leginkább hanyagolt kategóriája, sokan vagy nem mernek újat mutatni, vagy ha újat mutatnak és az újítások neadjisten a közönségnek is tetszenek, valami mégis megakadályozza az új franchise-ok kibontakozását. (Továbbra is követeljük, hogy folytatódjon a Split/Second és a Blur!) Van viszont három sorozat, ami talán az idők végezetéig bővül majd szüntelen: a csótányként a legmélyebb árokból is előmászó Need for Speed, valamint az exkluzívként biztos hellyel rendelkező Forza és a hasonló cipőben járó (vagy hasonló gumikat viselő) Gran Turismo. Míg az első kettő a múlt hónapban (Need for Speed Rivals tesztünket itt, Forza Motorsport 5 tesztünket pedig itt olvashatjátok), addig a harmadik pár nappal ezelőtt lépett előrébb egy új résszel, amire sokan első látásra lendületből rányomnák a Gran Turismo 5.5 bélyeget, de nem szabad elhamarkodottan dönteni: a Gran Turismo 6 többet kínál, mint amit manapság a gonosz kiadók DLC-kbe zsúfolnak (a fene a fajtájukat).
Még matchboxból is sok
Aki legalább három-négy kört már futott az előző részek valamelyikében (teszem azt, a Gran Turismo 5-ben), annak a legtöbb dolog nem lesz idegen. A Gran Turismo 6 az idén már hét éves konzol lehetőségeihez mérten a legrealisztikusabb vezetési élményt ígéri, és a Polyphony tényleg kisajtolt mindent a hardverből, amit ki lehetett. Bár így, hogy már láttuk a next-gen játékokat, a látványtól azért nem kerülünk extázisba, de a GT6 igenis jól néz ki. Többnyire. Amikor az ember nem egy GT4-ből itthagyott autót vezet, akkor nem nagyon tud mibe belekötni, de a nem olyan kidolgozott, csak apró polírozáson átesett járműveket könnyű kiszúrni. Persze, egy szóbeli vitában jól hangzik, hogy - ahogy egy PR-os mondaná - elképesztő, lenyűgöző, példátlan, soha nem látott mennyiségű autó van benne, de mikor elkezdjük böngészni a listát és már a negyvenedik Skyline-ba futunk bele (41 van egyébként, és DLC-ben még jöhet néhány), akkor kicsit... értitek. Mennyiség meg minőség, meg az egyik a másik rovására. Rakjátok össze.
Tapsot érdemlő változás ezzel kapcsolatban, hogy már bármikor kedvünkre válogathatunk a teljes katalógusból, nem kell minden verseny teljesítése után csillogó szemekkel várni, hogy felbukkanjon az áhított gépezet, ráadásul a Standard és Premium járművek sincsenek már megkülönböztetve. Megvenni azért nem lehet mindet kapásból, sőt, a pénz általában gyorsabban fogy, mint ahogy gyűjteni tudjuk: egy-két teljesítménytuning, egy szett új gumiabroncs, és az egyenleg ismét a nullát horzsolja. A karrier mód első pár versenyében legkésőbb a második kör végén már az alap autóval is az első helyre tudtam törni, de a bajnokságban ez kevés volt. A finomhangolással nem kellett szórakozni, azt elég azoknak piszkálni, akik egyrészt értenek is hozzá, tudják, hogy milyen változtatás mit fog okozni, és szükségét is érzik annak, hogy lágyítsák vagy keményítsék a fékeket.
A fékezés nem gáz
Mivel a Gran Turismo nem egy vasárnapi árkád játék, előnyt jelenthet, ha a játékos magukat az autókat is szereti, szeretné őket megismerni és esetleg a való életben is van már némi vezetési tapasztalata. Mikor anno először játszottam a Gran Turismo 5-tel, őrült módjára tapostam a gázt, aztán elkezdtem hupákolni, hogy „de hát miért nem vette be a kanyart? Ez de rossz.” Némi idő elteltével már tudom, hogy én voltam a hülye, és az X állandó nyomvatartása helyett a jobb analóggal igyekszem egyensúlyozni a megfelelő mennyiségű gáz és a „ lassul ugyan, de még nem csúszik ki” fékezés között. Ne féljünk használni azt a másik pedált, nem fog felrobbanni tőle az univerzum, és talán még az is megeshet, hogy ortodox módszerekkel törünk az első helyre. Ki kell tapasztalni az autók viselkedését, finomabban használni a féket, törekedni kell a jármű úton tartására.
Egyjátékos módban az ütközéseknek nincs hatása egy-egy autó teljesítményére, akár kétszázzal csapódott bele a szalagkorlátba, akár frontálisan karambolozott egy kipördült ellenféllel, ugyanúgy vezethetünk tovább. A játék egyik legnagyobb hiányossága továbbra is az elbaltázott hang, ami főleg ütközésekkor zavaró. A tompa koccanás olyan, mintha két bádoghordót csapnának össze, és bár szórakoztató lenne négy keréken guruló bádoghordóval utazni, a GT6 mégsem erről szól. Ugyanezt a hangot hallani akkor, amikor a mi autónkon sértik fel a fényezést, és akkor is, amikor mi megyünk neki valakinek. Az autók hangja is gyakran inkább zavaró, mintsem hozzáadna az élményhez - ezen a területen lenne még hova fejlődni.
Kávészünet a pályán
A Gran Turismo 6-ban élmény az előrehaladás (bár az élményt néha megszakítja a borzalmasan hosszú töltési idő, van, hogy perceket kell várni arra, hogy az indítás gomb megnyomása után a verseny valódban elinduljon). A karrier főleg abból áll, hogy - lehetőség szerint - megnyerjük a versenyeket, induljunk a bajnokságokon. Ha elég jól teljesítünk, időnként feloldhatunk egy-egy olyan eseményt, ami felrázza egy kicsit a dolgokat. Az első Kávészünet kihívásban például az a feladat, hogy egy Mazdával a lehető leghamarabb döntsünk fel 300 bólyát. Jó néha az egyébként változatos, kiválóan kidolgozott versenypályáktól elszakadva úri módon kikapcsolódni. A bajnokságokban továbbá úgy léphetünk előre, ha megszerezzük a szükséges jogosítványt. Ha elég jól teljesítünk, a játék akár még egy új autóval is megajándékozhat, teljesen bérmentve. Én például az első kategóriában kaptam egy gokartot és egy Renault-t. Megéri maximalistának lenni.
Az autóknál és azok számánál lenyűgözőbb a játékba pakolt versenypályák mennyisége, kidolgozottsága, valósághűsége. Éjszaka és nappal különböző élmény vezetni rajtuk, de hogy mindkét esetben több mint kielégítő, azt bátran merem állítani. Az ismerős, már-már kötelező versenypályák (Laguna Seca, Nürburgring, Silverstone) mellett visszatérnek a Gran Turismo tervezői által megalkotott mesterművek is, sőt, most először a Holdon is vezethetünk. Megoszlanak a vélemények arról, hogy utóbbi hogyan sikerült, szerintem nem rossz, de nélküle is megvolnék, nyújt elég változatosságot a többi pálya, hogy ne kelljen még egy alacsony gravitációjú helyszínt is bevonni. Jópofa viszont a Goodwood Festival of Speeddel való lepaktálás, melynek következtében ugyanis rengeteg egyedi autót vezethetünk a Egyesült Királyságban évente megrendezett esemény speciális pályáján. Szintén mókásak az Eco kihívások, ezekben 1 liter benzint kell a lehető leghatékonyabban elfogyasztani egy kielégítő időeredmény vagy egy célpont elérése érdekében.
A Gran Turismo 6 nem egy next-gen játék, nem is érdemes next-gen játékokhoz hasonlítani. A Polyphony Digital sem szánta úttörőnek, csak odavetette a rajongóknak, hogy a Gran Turismo 7 valószínűleg már jövőre esedékes megjelenéséig se unatkozzanak. Persze nem arról van szó, hogy nem éri meg az árát, aki rendelkezik PS3-mal és érdeklik az autós játékok, ne is nézelődjön másfelé, de az, hogy néhány ősrégi hibát az előző generáció óta sem sikerült javítani, nem teszi könnyűvé, hogy feltétlenül szeressük. A GT6-tal játszani egy kicsit olyan, mintha egy fa labirintusban próbálnád a golyót beleegyensúlyozni az utolsó lyukba. Egyfajta művészet, érzék kell hozzá, hogy az analógokat úgy tudd kezelni, hogy mindig te légy az első, és esetleg egy többiekénél gyengébb autóval is jó eredményt érhess el. Várjuk, hogy mi a Polyphony következő lépése, és nem kételkedünk abban, hogy az is kiemelkedő lesz.
Ha még nem tettétek volna, mindenképp olvassátok el aDaM élménybeszámolóját a Gran Turismo 6 világpremierjéről. A 2014/01-es GameStarban további exkluzív anyagokkal is találkozhattok majd.
