Hirdetés

GTA IV - 4.2 millió példány az első napon

|

Sejtettük, hogy a GTA IV hatalmas durranás lesz, de hogy ekkora...

Hirdetés

Lehet, hogy lassan unalmassá kezd válni a sok GTA IV-es hír, azonban a játék minden, csak nem unalmas : aki megvette, az jól tudja. Chavalier kollega már beszámolt róla, hogy az első napon a GTA IV rekordokat döntött az Egyesült Királyságban mind XBox 360-on, mind PS3-on. Azóta már az is kiderült, hogy minden idők egyik legdrágábban kifejlesztett játékát első nap 2.5 millióan vették meg az amerikai piacokon, és a 600 ezres, az  Egyesült Királyságban mért eladásokhoz még 1.1 millió "egyéb" Európában eladott példány társult.  A statisztikákból azt is megtudhattuk, hogy az USÁban az X360/PS3 példányok aránya hat a négyhez (azaz 6:4), magyarán minden 10 megvásárolt GTA IV-ből 6-ot a Microsoft konzoljára adtak el, amely felfogható lenne egyfajta győzelemnek is, azonban az elemzők szerint ez azt jelenti, hogy arányaiban a PS3 tulajdonosok nagyobb százaléka vette meg a GTA IV-et, mint az X360 tulajdonosoké. Európában is "hasonló" a helyzet, ott azonban az eladott példányok 60%-a PS3-as, míg 40%-a X360-as - ebből is látszik, hogy Európában arányaiban "erősebb" a Sony konzolja, mint nagy versenytársa. A jelentések szerint az USÁban a 60 dollárba kerülő alap-csomag jelentette az eladások 75 százalékát, míg a vevők 25 százaléka áldozott inkább 90 dollárt a Special Edition változatra.  Elemzők szerint az első hét eladásai elérhetik majd a 4 milliót az USÁban, s másik érdekes adat, hogy a Rockstar szerint 170 millió dollár bevételük volt az első napon az amerikai eladásokból, amely igencsak hasonló mennyiség, mint amit a Halo 3 produkált egy nap alatt. Egy biztos, a játék valóban nagy siker. Várjuk a további adatokat és csúcsdöntéseket!

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)