Hirdetés

Nem lesz cserélhető a Nintendo Switch akkumulátora?

|

Amíg a Nintendo januárban nem tisztázza hivatalosan a Switch részleteit, addig csak találgatni tudunk. Például a konzol akkumulátorával kapcsolatban is.

Hirdetés

Bár néhány információt már biztosra tudunk a Switchről, azért bőven akad még kérdőjel: mennyi lesz az ára? Tényleg hasonlóan működik a kontroller, mint a Wiimote? GameCube játékok is elérhetőek lesznek rá? Valóban gyengébb lesz, mint gondoltuk?

Rengeteg a tisztázni való téma, amit a Nintendo bizonyára a januári prezentációk során meg is tesz majd, azonban a már így is tetemes listára most felvéshetünk még egy kérdést. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) jelentése szerint a Switch akkumulátora a Wii U-éval ellentétben nem lesz cserélhető vagy meghosszabbítható, vagyis ameddig a gyári bírja, addig bírja a konzol is. Ez nem éppen a legideálisabb hírverés egy gyengébb hardverű, az üzemidő kitolása miatt kompromisszumokra kárhoztatott hibrid masina számára. 

A Redditen egy játékkritikus, Laura Kate Dale azt sugallta, hogy március 17-én rajtolhat el a Nintendo Switch 32 GB-os alapmodellje az Egyesült Királyságban és megjegyezte, hogyha a dokkolt állapotból kivesszük a konzolt, akkor az több, mint 3 órát bír egy töltéssel. Kíváncsian várjuk, hogy a Nintendo mit mond januárban, addig csak találgatni tudunk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)