Hirdetés

80 éves a filmzeneszerzés nagymestere

|

A héten a magyar mozikba kerülő Hadak Útján és „3D-sített” Star Wars jó apropóként szolgál, hogy végig vegyük a filmek komponistájának, John Williamsnek az életútját.

Hirdetés

A filmzeneszerző szó hallatán a legtöbb embernek Ennio Morricone neve ugrik be, pedig az olasz komponistánál talán jobban ismert amerikai kollégájának munkássága, ha neve nem is. John Towner Williams színészházaspár gyermekeként látta meg a napvilágot Long Islanden, 1932, február 8.-án. Los Angelesben tanult zenét, majd három év szolgálat után a légierőnél New Yorkban, a híres Juliard zeneiskolában képezte magát tovább. Ezt követően visszatért az angyalok városába, és olyan neves zeneszerzők mellett kezdett dolgozni zongoristaként, mint Elmer Bernstein vagy későbbi „nagy riválisa” Jerry Goldsmith.



A 60’-as években inkább TV-sorozatokon dolgozott, mint az Amerikában kultikus Giligan szigete, vagy Lost in Space. A 70-es évek volt számára a fordulópont. Első Oscar-díját az 1971-es Hegedűs a háztetőn adaptálásáért kapta, innen pedig megindult máig ragyogó csillaga. Az elkövetkező pár évben olyan sikeres katasztrófa filmek zenéjét jegyezte, mint a Posszeidon katasztrófa, a Pokoli Torony, vagy a Földrengés. Ekkor ismerkedett meg egy akkor még csak feltörekvő ifjú rendezővel, név szerint Steven Spielbergel, akivel az 1974-es Sugarlandi hajtóvadászat óta (leszámítva az 1985-ös Bíborszínt) gyümölcsöző munkakapcsolatot folytatnak.

A cikk folytatásáért kérünk fáradj a CineStar honlapjára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)