Hirdetés

Ekkor jön konzolokra a Crusader Kings 3

|

Tavasszal már nyúzhatjuk is a Paradox történelmi stratégiáját az új platformokon.

Hirdetés

A Paradox Interactive különleges RTS-RPG hibridje jött, látott és győzött 2020-ban: egy kivételes minőségű folytatást kaptunk, amely hosszú évekre megágyazott a kiegészítőknek, márpedig a fejlesztők azóta is szorgosan dolgoznak rajta, hogy fenntartsák a figyelmet a játék iránt.

Igaz, hogy eddig csupán a PC-sek kiváltsága volt a Crusader Kings 3, azonban már tavaly nyáron, az augusztusi xboxos bemutatón kiderült, hogy ez belátható időn belül változni fog. Sajnos az előző generációs gépek ebből már kimaradnak, viszont PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re március 29-én fog megjelenni a Crusader Kings 3 - erősítette most meg a Paradox.

Hirdetés

A konzolos verziók természetesen idomulni fognak a platformokhoz, azaz szupergyors betöltési időre, átalakított kezelőfelületre és irányításra számíthatunk, ráadásul a PS5 esetében a DualSense adaptív ravaszain keresztül érezhetünk majd egyes mechanikákat, mint például a stresszes karakterekre nehezedő nyomást. Íme egy kis kedvcsináló az új változatokhoz: 

Ki fog lecsapni rá márciusban konzolon?

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)