Hirdetés

Jövőre jelentik be a StarCraft 2-t?!

|

Az IGN emberei kifaggatták a Blizzard ügyvezetőjét, Paul Sams-t, aki igen érdekes kijelentéseket tett a StarCraft folytatása kapcsán.

Hirdetés

Legfőképp persze a World of Warcraft

kiegészítőjéről esett szó, ekkor derült ki ugyebár, hogy a Blizzard évente új kiegészítőkkel rukkolna elő ehhez a világhoz. Azonban amikor a későbbi projektekre terelődött a szó, Sams ezt nyilatkozta:

"A StarCraft számomra minden idők legjobb játéka. Bizonyára gondoljátok, hogy semmi kétség afelől, folytatni fogjuk a StarCraft és Diablo sorozatokat. Higgyétek el, én leszek a legboldogabb, amikor bejelenthetem a StarCraft 2-t!" Sams azt is elmondta, hogy jelenleg legalább három, be nem jelentett projekten dolgoznak folyamatosan, s jövőre várható egy óriási játékbejelentés.

"Emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy a Blizzard nem egy MMO-kra specializálódott vállalat. Vannak cégek, akik csak erre a stílusra álltak rá, de a Blizzard lehetőséget ad a fejlesztőinek, hogy olyan játékot fejlesszenek, amilyet szeretnének. Ez pedig nem minden esetben MMO." - mondta. Konzolos fronton is várható még valami mozgolódás, a Microsoft ugyanis nagyon érdeklődik és szeretne valamit összehozni közösen a Blizzarddal. Thanks ATIPinkshit.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)