Hirdetés

Népszerű játékokat tilthat be az orosz kormány, az ok a fiatalok manipulálása

|

Feketelista készülhet azokról a címekről, amelyek a kormány szerint megmételyezik az orosz fiatalság elméjét.

Hirdetés

Ukrajna egy évvel ezelőtti lerohanását követően számos nyugati cég és azok termékei is kivonultak az orosz piacról, amire az ország a belső iparának megerősítésével igyekszik reagálni, a gazdasági szakértők szerint inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Oroszország vezetése a belföldi játékipar helyzetbe hozásához is nagy reményeket fűz, melynek jegyében egy Electronic Artshoz hasonló méretű, de államilag támogatott mamutot hozhatnak létre. Most pedig úgy tűnik, hogy a nyugati konkurencia üldözésével is besegítenének a projektnek.

A Kommerszant szerint ugyanis a kormány a főügyészséget és különböző minisztériumokat bízott meg azzal, hogy segítsenek megvédeni a gyerekeket a játékok negatív hatásaitól. Ennek jegyében egy jóváhagyott és tiltott címeket nyilvántartó listát hoznának létre, az Oroszországban értékesített számítógépeken pedig szülői felügyeleti programok telepítését írnák elő.

Hirdetés

Ahogy a lap írja, a legtöbb ötletet a Szövetségi Gyűlés Törvényhozói Tanácsának bizottsága terjesztette elő. Ennek tagjai meg vannak győződve arról, hogy a népszerű videojátékok "az elme és a tudatalatti befolyásolására szolgáló módszereket", valamint "rosszindulatú szoftvereket és tiltott tartalmakat" rejtenek. A bizottság jelentése ennek kapcsán nem sorol fel címeket, így nem tudni, hogy a törvényhozók konkrétan melyik játékoktól féltik a helyi fiatalságot.

A javaslattevők elképzelése szerint a játékok kódját egyenként kellene átnéznie egy erre kijelölt testületnek az említett rosszindulatú elemek után kutatva, ami már önmagában is megkérdőjelezi az egész projekt kivitelezhetőségét, nem beszélve arról, hogy a kalózkodás tekintetében az élbolyban járó orosz felhasználók bizonyára nem lennének restek megkerülni az állami korlátozásokat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A tervek ugyanakkor még nagy vitákat generálhatnak, a Kommerszantnak nyilatkozó helyi szakértők ugyanis egyetértettek abban, hogy az intézkedés valójában csak tovább rombolná az amúgy is gyengélkedő orosz játékpiacot, a fiatalok pedig egyébként sem kezdenének hazafias címekkel játszani, mivel egyelőre nem is léteznek ilyenek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)