Hirdetés

Új megjelenési dátumot kapott a Life is Strange: Remastered Collection

|

Másfél hónapja halasztották el a felújított első részt és annak előzményét tartalmazó kollekció premierjét, de csak most derült ki, mennyit kell még várnunk rá.

Hirdetés

Minden jel szerint elengedte már a Dontnod a Life is Strange széria kezét, igaz, egyes beszámolók szerint ez sokkal inkább a Square Enix döntése volt. Bármi is álljon a háttérben, szerencsére nem kellett sokáig keresgélni a franciák pótlására alkalmas csapatot, hiszen már kéznél volt az amerikai Deck Nine.

Rátermettségét pedig nem mással bizonyította ezt megelőzően a stúdió, mint a Life is Strange eseményeihez vezető történetszálakat ügyesen szövögető Life is Strange: Before the Stormmal.

Hirdetés

E két játékot szeptember 30-án kellett volna kézhez kapnunk némileg kipofozva (átdolgozott textúrák, javított ajakszinkron stb.), de a remasterek mellett a teljes értékű folytatással (Life is Strange: True Colors) is elfoglalt Deck Nine időt kért.

Mint most már tudjuk, a várakozás hossza négy hónappal tolódott ki, ugyanis 2022. február 1-jén jelenik majd meg a Life is Strange: Remastered Collection Nintendo Switchre, PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra, valamint Stadiára.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Készen álltok arra, hogy újra átéljétek Max, Chloe és Rachel történetét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)