Hirdetés

Újabb neves stúdió játékai kerülhetnek már első nap az Xbox Game Pass kínálatába

|

A szerződés már megvan, csak az újdonságokra kell várnunk.

Hirdetés

Igen szép számú stúdióval rendelkezik már a Microsoft játékos divíziója is, amelyek a nemrég lepörgött Xbox Showcase keretein belül villantották meg, hogy mivel is foglalatoskodnak jelenleg. A saját játékok már megszokott módon első naptól játszhatók lesznek a Game Pass előfizetői számára, így ők minden további költség nélkül próbálhatnak majd rá a kalandokra.

Nem is kérdés, a zöldek továbbra is az előfizetéses szolgáltatásukban látják a legnagyobb potenciált, így mindent megtesznek annak érdekében, hogy még több embert toborozzanak a már több mint 25 millóra duzzadt felhasználók táborába.

Hirdetés

Számos külsős fejlesztőcsapattal is megállapodást kötöttek a redmondiak, melynek értelmében a jövőben érkező címeik első napos megjelenést kapnak majd, és csatlakoznak a Game Pass egyre bővülő könyvtárához. Ezen stúdiók táborához csatlakozott most a 11 Bit is, akikkel a minap szerződésre lépett a Microsoft, így nagy valószínűséggel a jövőbeli játékaik már első nap bekerülnek majd a szolgáltatás kínálatába.

A 2010-ben alapított lengyel csapat egyébként olyan címekkel szerzett elismerést korábban, mint az Anomaly: Warzone Earth (2011), a This War of Mine (2014) és a Frostpunk (2018). A jelen állás szerint pedig a fejlesztők egy teljesen új IP-n dolgoznak a The Alters személyében, illetve a Frostpunk folytatása is terítéken van még a lengyeleknél.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A megállapodás értelmében a játékok jogait persze továbbra is a 11 Bit Studio birtokolja majd, és a Game Pass programhoz való csatlakozással remélik, hogy több emberhez is eljutnak majd az ambiciózus kalandjaik, és ez összességében pozitív hatást gyakorol a cég pénzügyi eredményeire. Mint az a közleményből még kiderült, a szerződés hatálya alá tartozó játékok pontos listáját csak egy későbbi időpontban teszik közzé, így ezekre a részletekre még várnunk kell, azonban a hír minden szempontból pozitív, főként a stúdió munkásságát kedvelők és a szolgáltatásra előfizetők számára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)