Hirdetés

Hohokum teszt - játék és művészet tíz percben

|

Először nem érted, mi ez. Aztán rákattansz. Mindegy hány éves vagy.

Hirdetés

Ezt a játékot nem „úgy” kell játszani, mint a legtöbb játékot – már ez a mondat, legyen mégoly ártatlan is, ellentmondani látszik a Hohokum lényegének. Mert miért „kellene” egy játékot valahogyan játszani? Akkor az nem játék, hanem meló. (Ez persze nem teljesen igaz, hiszen minden játéknak megvannak a maga szabályai, vagy inkább rendje, amit a játékos magára nézve akaratlanul is elfogad, hogy játszani tudjon; Arisztotelésznél a játék csupán „felüdülés”, ellenben Gadamer szerint lényegvonatkozásban áll a komollyal, de mindegy.) Ott van például a legó, amiből valóban ki lehet rakni Yoda kerti budiját vagy ami épp a dobozon van, de aki akar, fittyet hányhat a mellékelt ábrára, és építhet a darabokból azt, amit akar.

Saját műfajunkon belül maradva a „sandbox” játékok is ezt a szabad felfedezést bátorítják, bár tény, hogy mindig mintegy mellékesen adnak rá lehetőséget. A Hohokum viszont épp erről szól: egy sokszínű papírsárkánykígyó(-szerű) lénnyel repkedünk be különféle világokat.

A 12 univerzum tele van más és más fura lényekkel, tárgyakkal, izgő-mozgó, csilingelő kis micsodákkal, bizgentyűkkel és hogyishívjákokkal, melyekkel néha kezdhetünk valamit, néha meg nem. Ha igen, akkor történik velük valami. Vagy nem. De azért úgy alapvetően zajlanak az események (vagy nem), és ez általában valamiféle összefüggésben van velünk (vagy hát… egyáltalán nem). A Hohokum nagyjából olyan tehát, mint maga az élet, csak kedvesebb, színesebb, jobb a zenéje, és lényegesen több benne az emeletes pislogó gomba.

De játék ez?

Igen. Minden szinten megfelel a játék, illetve a videojáték összes definíciójának. Attól, hogy kissé szokatlan… szóval attól, hogy meglehetősen szokatlan, még ugyanazok a mechanizmusok működnek benne, mint bármelyik másik játékban, csak épp eltérő hangsúllyal. De erre ne is vesztegessünk több szót, majd valami játékszakértő szívesen megjátékszakérti ezt a kérdést is (nekik ez a dolguk, és nem szeretik, ha más is beledumál).

Vagy művészet?

Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ne, ismétlem, ne üljön fel a provokációnak.

Játék és művészet tíz percben

Ettől függetlenül tény, hogy a Hohokum a londoni Honeyslug fejlesztőcsapat és Richard Hogg dizájner-képzőművész kollaborációjából született. A készítők bevallása szerint a cél egy olyan videojáték megalkotása volt, ami a kreativitásra és a felfedezésre fekteti a hangsúlyt, inkább csak inspiráló vagy relaxáló, de nem „dolgoztat”, és nem „terhel” abban az értelemben, ahogy a videojátékok általában kihívás elé állítják a játékosokat. Az első néhány percben érthetetlen is, hogy itt most komolyan, Mi. A. Búbánat. Történik? De szépen lassan rá lehet érezni a tempójára, ami csak annyiban tér el a szokásostól, hogy nem rágják a szánkba a feladatot. Menjél, fiacskám, aztán majd meglátod, hogy mi lesz.

 

Persze aki akarja, módszeresen kikutathatja, mit „kell” csinálni (például a trófeák eléréséhez, melyek mindegyike titkos), de épp az a lényeg, hogy az se csinálja rosszul, aki csak röpköd és gyönyörködik a képekben, illetve a hozzájuk tökéletesen passzoló, fantasztikus zenében-effektekben. Lehet, hogy a Hohokum nem az év játéka, de hogy nekem eddig az év legkellemesebb élményét adta, az nem kétséges.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)