Hirdetés

Amouranth miatt ismét fellángolt a vita, hogy munkának számít-e a streamelés

|

A tartalomgyártást teljes mellbedobással végző Amouranth meggyőződése, hogy amit ő csinál, komoly munka. Nem mindenki ért vele egyet.

Hirdetés

Nagyjából abban a pillanatban, amint kiderült, hogy a nagy többség ugyan nem, de egyesek kiválóan meg tudnak élni a videós tartalomgyártásból, ideértve a streamelést is, egymásnak feszültek azok, akik munkaként ismerik el, és azok, akik egészen mást gondolnak erről. Még maguk a streamerek sincsenek egységes állásponton, az egykori e-sportoló, Shroud például egyenesen közölte a rajongóival, hogy azért streamel, mert nem szeret dolgozni.

"A streamelés munka lenne? Nem, kib*szottul nem az, ez egy istenverte vicc. Nézzétek, itt ülök, és nem csinálok semmit. Szó szerint nem csinálok semmit."

Pokimane ezzel szemben épp a rendszeres streameléssel járó mentális terhelésre hivatkozva döntött úgy, hogy abbahagyja a tartalomgyártást, legalábbis egy időre.

Hirdetés

A minap pedig a műfülnyalogatós és fürdőzős videóiról elhíresült Amouranth (5,5 millió követőjével a második legnépszerűbb női streamer a 9 milliós táborral bíró Pokimane mögött) keveredett vitába egy nézővel, aki azt javasolta neki, hogy gürcöljön pár évig napi nyolc órában, aztán mondhatja, hogy tényleg kidolgozta a belét. A streamer erre úgy válaszolt, hogy a van olyan napja, amikor tartalomgyártás 19-20 órát is elvesz az életéből.

Példaként kifejtette, hogy reggel hétkor lefekszik aludni, délre jön a csapata, akikkel az It's Real Work nevű "e-lány" ügynökségén dolgozik. A sok telefonálgatás után pedig mintegy 14 órányi streamelés következik egy átlagos napon. Állítása szerint ez már régóta így megy, az elmúlt három évben széthajtotta magát, hogy összeszedje vagyonát (csak az OnlyFansen 33 millió dollárt keresett), amit a legkülönfélébb befektetésekkel szeretne még nagyobbra növelni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ti mit gondoltok, kinek van igaza? A Pokimane és Amouranth kettősnek, vagy inkább Shroudnak? Tényleg munka a streamelés? Szavazzatok! Kommentben pedig részletesen is kifejthetitek a véleményeteket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)