Hirdetés

Zseniális mod keresztezi a God of Wart és a Simpson családot

|

Homer veszi át Kratos helyét a nem mindennapi modban, ami már önmagában is legitimálja a God of War PC-s portját.

Hirdetés

Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ha a God of War végre megérkezik PC-re, a modderek is tesznek majd vele pár kört, és végül persze nem is kellett csalódnunk, a kezdeti gyenge felhozatal után már egész szépen bővül a Nexus Mods repertoárja, nagyrészt mindenféle Kratos-modellekkel és egyéb vizuális módosításokkal.

A prímet viszont egyértelműen az Omega Fantasy nevű modder alkotása viszi, aki most a 2003-as The Simpsons: Hit & Run karaktermodelljeire cserélte a God of War szereplőit.

Hirdetés

A főhős természetesen Homer, míg az ifjú Atreust Bart helyettesíti, a páros pedig még saját szinkront is kapott a sorozatból ismert aranyköpésekkel. A hangokat természetesen nem az eredeti színészek adják, az imitáció viszont remekül sikerült, az új szöveg egészen nevetségessé teszi a God of War vérkomoly hangulatát. Külön poén, hogy Kratos baltáját Homer saját készítésű Wonder Bat baseballütőjére cserélték.

A modellek persze nem passzolnak tökéletesen, a karakterek hátára rögzített fegyverek például beleolvadnak a gerincükbe, illetve helyenként a kamera pozicionálásán is látszik, hogy nem Simpsonékra lettek szabva a dolgok, cserébe viszont bőven kárpótol minket a röhejes látvány, ahogy Homer és Bart elintézik Dauði Kaupmaðrt, nem is beszélve az Idegennel való összecsapásról, aki helyett itt Ned Flanders ugrott be.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Ha érdekelnek a hasonló jóságok, érdemes rápillantanod a modder munkásságára, aki korábban Jack Sparrow-t és a Doomslayert is bevarázsolta a God of War zord tájaira. Ami pedig a The Simpsons: Hit & Runt illeti, ehhez tavaly egy elképesztő rajongói remake-et is kaptunk, melynek láttán még mindig megfájdul a szívünk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)