Hirdetés

Az Alkonyat filmeket gyártó stúdió nem tartotta elég jóképűnek Robert Pattinsont

|

A könyvek írója és a rajongók sem voltak elragadtatva attól az ötlettől, hogy ő legyen Edward Cullen, inkább Henry Cavillt szerették volna.

Hirdetés

Amikor még csak alig jutott túl az alapok lerakásán a Marvel és a DC filmes univerzuma, a stúdiók óriási potenciált láttak az ifjúsági irodalom klasszikusainak és kortárs bestsellereinek adaptálásában. Bár erősen felülreprezentáltak voltak a posztapokaliptikus alkotások (lásd: Az éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott), azért más zsánerekben utazó filmek is érvényesülni tudtak a mozivásznon, például a csipetnyi horrorral megfűszerezett, de elsősorban romantikus fantasyként eladott Alkonyat széria.

A Stephenie Meyer regényeiből forgatott filmek több 3,3 milliárd dolláros összbevétellel zártak, miközben az elkészítésük alig 400 milliót emésztett fel, magyarán hatalmasat kaszált rajtuk a Summit Entertainment, és nem mellesleg sztárt faragtak a két főszeplőből, Kirsten Stewartból és Robert Pattinsonból. Kevésen múlott azonban, hogy valaki más kapja a 108 éves, de mindössze 17-nek kinéző Edward Cullen szerepét.

Hirdetés

Az első Alkonyat filmet rendező Catherine Hardwicke a Watchalong podcast vendégeként mesélt az idén 15 éves alkotás kulisszatitkairól. A beszélgetés során felidézte, hogy a próbafelvételek az otthonában készültek Pattinson és Stewart részvételével, akik között azonnal megvolt a kémia. Még egy kicsit félt is attól, hogy elszalad a ló a csókjelenetet gyakorló fiatalokkal, akiknek korábban még nem volt hasonlóban részük, és valami törvénybe ütköző történik, a Bella Swan szerepére kiválasztott Stewart ugyanis még nem töltötte be a 18-at.

Mindazonáltal nagyon elégedett volt a színészekkel, és a véleménye akkor sem változott, amikor másnap újranézte a felvételeket, mielőtt elküldte volna azokat a Summit Entertainmentnek. A stúdiótól azonban kétkedve hívták fel, mivel úgy vélték, hogy Pattinson nem elég jóképű. Konkrétan megkérdezték, hogy el tudja-e érni, hogy jól nézzen ki. A rendező szerint valóban előnytelen frizurát hordott akkor a színész (frufruja volt), de igyekezett megnyugtatni Summit képviselőit, hogy minden rendben lesz, ha kezelésbe veszik a haját, és nekiáll gyúrni egy kicsit, emellett pedig felhívta a figyelmüket Pattinson arccsontjára. De még ettől sem múltak el a stúdió aggályai, akikre a színész a személyes találkozás alkalmával sem tett jó benyomást (ha minden igaz, koszos pólóban jelent meg), és különben is másként képzelték el az Edwardot megformáló színészt.

Ahogy a rajongók sem, akik - főként miután Stephenie Meyer nyilvánosan a favoritjának nevezte - Henry Cavillt szerették volna a szerelmes vámpír szerepében látni. Hardwicke ugyanakkor kötötte az ebet a karóhoz, szerinte Cavill túl idősnek nézett ki ahhoz, hogy el lehessen adni középiskolásként. A rendezőt elsősorban az győzte meg Robert Pattinson alkalmasságáról, hogy mennyire meggyőző a meghallgatások és próbafelvételek során, és milyen jól passzoltak egymáshoz Kirsten Stewarttal.

Egyébként Superman és Ríviai Geralt későbbi megformálójának fogalma sem volt róla hogy ő is szóba került, amíg hivatalosan be nem jelentették, hogy Pattinson kapta a szerepet. Egy tavalyi interjúban azt mondta, hogy bár szívesen eljátszotta volna Edwardot, nincs benne tüske, amiért másként alakult.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)