Hirdetés

Hayden Christensen szó szerint Darth Vaderré zabálta magát

|

Komoly hízókúrán kellett átesnie Hayden Christensennek, hogy magára ölthesse az ikonikus jelmezt.

Hirdetés

Szerdán érkezik az Obi-Wan Kenobi sorozat utolsó epizódja, amelyet a Disney+ hazai rajtjának köszönhetően már Magyarországról is teljes kényelemben élvezhetünk. Habár a szériának megvannak a maga gyengeségei, eddig több emlékezetes pillanatot is tartogatott, főként azoknak, akiket nosztalgikus érzelmek fűznek az 1999 és 2005 között bemutatkozó előzménytrilógiához.

Az egyik ilyen pillanat (figyelem, a továbbiakban spoilerek következnek) kétségtelenül Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker flashback-párbaja az ötödik részben, ahol a jól ismert régi öltözékében csodálhattuk meg a Kiválasztott szerepéhez visszatérő Hayden Christensent.

Hirdetés

A 41 éves kanadai színész nemrég az apáknak szóló Fatherly magazinnak adott interjút, melyben azt is megkérdezték tőle, hogy ha nem látszik az arca, számít-e egyáltalán, hogy ki van a Vader maskarában, Christensen pedig határozott igennel válaszolt.

"Azt hiszem, ez a folyamat nagyon fontos volt számomra. Fizikailag újra át kellett alakulnom a karakterré. Ehhez annyi kalóriát fogyasztottam, amennyit csak lehetett. 11 vagy 13 kilót szedtem fel, hogy kitöltsem azt a ruhát."

A színész persze nem csak evett, de gyúrt is hozzá, elmondása alapján pedig összesen 9 hónapig tartott a hízókúra. A riporter érdeklődésére elmondta, hogy habár próbálta tartani az új formáját, és összességében igyekszik elkerülni az ún. apatest kialakulását, idővel visszatért a régi étrendjéhez, így végül "leeresztett" a forgatás után.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A beszélgetés során az előzménytrilógia változó megítélése is szóba került. Mint ismert, a maga korában a kritikusok és a hardcore rajongók nem fogadták jól a Baljós árnyakat, A klónok támadását és A Sithek bosszúját, napjainkra viszont sokat puhult a filmek megítélése, amit Christensen az akkori gyerekek felnőtté válásával magyaráz:

"Amikor ezeket a filmeket készítettük, nem nagyon hallottunk a fiatal rajongókról. Nem volt közösségi média. De most, hogy ők felnőttek és nagyobb hangjuk van, és az ifjabb generációk is megismerkedtek velük, már másképp látják ezeket a filmeket."

- véli a színész, mi pedig nagy bólogatások közepette azért azt is hozzátennénk, hogy a Disney-féle új trilógia minősége is sokat tett azért, hogy a közönség felfedezze az oly sokat szidott előzménymozik értékeit. A szélirány változását pedig az új jogtulajdonos is érzékeli: nemrég maga Kathleen Kennedy, a Lucasfilm fejese is megerősítette, hogy rá fognak gyúrni a prequeles tartalmakra.

Ami pedig Hayden Christensent illeti, mindenki Anakinja a ScreenRantnek nyilatkozva arról beszélt, hogy szívesen visszatérne még Darth Vader karakteréhez, így nincs kizárva, hogy nem az Obi-Wan Kenobi fináléja lesz az utolsó alkalom, amikor viszontláthatjuk a szerepben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)