Hirdetés

James Gunn reagált az új Supermant érintő pletykákra

|

Felmerült több ifjú színész is a következő film kapcsán, a DC filmes részlegének társvezetője pedig elárulta, hogy mi a helyzet a castinggal.

Hirdetés

2022 meglehetősen gyászos év volt a Warner Bros. számára, a Discovery-vel való összeolvadás után ugyanis az új vezetőség, élen David Zaslavval mindent igyekeztek megtenni a spórolás érdekében, így készülő projekteket lőttek le és meglévő tartalmakat kukáztak. Nem úszta meg a DC-részleg sem, amelynek élére a James Gunn és Peter Safran duót nevezték ki, akiknek egy szakadék felé haladó vonatot kellett megállítaniuk és a jó vágányra terelniük - pláne a Black Adam leszereplése után

Az újratervezés egyúttal azzal is együtt járt, hogy Gunnéknek fájó döntéseket kellett meghozniuk, így például Henry Cavill sem térhet vissza Supermanként, hiába harangozta be ő és Dwayne Johnson is azt nem sokkal korábban. Állítólag még a Flash filmhez leforgatott cameóját is kivágták. Azt azonban világossá tette Gunn, hogy a karaktert nem menesztik, nagyon is számolnak vele a jövőben, de egyelőre még nem tudni, hogy milyen formában és kinek a megformálásában. 

Hirdetés

A találgatások természetesen azonnal megindultak, és spekulálták többek között Alden Ehrenreich (Solo: Egy Star Wars-történet, Szép új világ) és Jacob Elordi (Eufória, A csókfülke) nevét is. Utóbbira Gunn-nál is rákérdeztek Twitteren, aki konkrétan fogalmazva válaszolt: 

"Véleményem szerint még senki sem kapta meg Superman szerepét. A szereposztás, mint nálam szinte mindig, azután történik, hogy a forgatókönyv elkészült vagy közel van a befejezéshez, és ez jelenleg nem így van. Nemsokára be fogunk jelenteni néhány dolgot, de a Superman casting nem lesz köztük".

Úgy tűnik tehát, hogy hamarosan kiderül, mit tervez Gunn és Safran a DC filmes jövőjével, eközben pedig Cavill sem búslakodhat nagyon, hiszen állítólag más karakterként még visszatérhet, és ha mégsem, vigasztalódhat azzal, hogy az ő közreműködésével lesz filmes franchise a Warhammerből.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)