Hirdetés

Solid Snake szinkronhangja szívesen írná egy Daredevil reboot forgatókönyvét

|

David Hayter korábban már dolgozott a Marvel képregényeinek megfilmesítésén, amihez elmondása szerint szívesen visszatérne.

Hirdetés

Ha a Marvel karakterekről van szó, akiknek a filmes jogait kiadta a kezei közül a képregényes cég, mindenkinek a Pókember körüli hercehurca jut eszébe. De szerencsére vannak más szereplők, akiknek a jogai az utóbbi években visszakerültek az alkotókhoz, így az út elvileg nyitva áll az újabb mozik felé. Az egyik ilyen Matt Murdock, azaz Daredevil, ha pedig eddig nem lett volna jelölt a Disney berkein belül a forgatókönyvíró szerepére, egy komoly név most bejelentkezett a munkára.

Az MCM London Comic Con alkalmával szólaltatta meg a Small Screen című magazin David Haytert, akit a gamerek valószínűleg Solid Snake és Naked Snake szinkronhangjaként ismernek a Metal Gear játékokból.

Hirdetés

A kanadai azonban a filmiparban is kifejezetten tevékeny íróként, rendezőként, és producerként is. Legnagyobb sikereit pedig képregény-feldolgozásoknak köszönheti, ugyanis részben vagy egészben ő írta az X-Men, az X-Men 2, illetve a Watchmen filmes feldolgozásainak forgatókönyvét. Így nem meglepő, hogy mikor megkérdezték Haytert egy kerekasztal során, melyik Marvel-karakter kapcsán venné át szívesen egy filmes projekt irányítását, nem kellett sokat gondolkodnia a válaszon.

Sőt, a képregényes világhoz King Shark hangjaként is kapcsolódó szinkronszínész olyan természetességgel állította, hogy készül egy Daredevil reboot, miközben elmondta, hogy szívesen vinné filmre a vak szuperhős történetét, hogy sokan készpénznek vették, tényleg folynak egy új film előkészületei.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A válaszában kiemelte egyébként az író, hogy a Frank Miller-féle képregényfolyam lenne számára az elsődleges inspiráció. Később azonban Hayter egy Twitter-üzenetben jelezte, hogy félreértés áldozata lett: valamiért úgy emlékezett, hogy a sajtóban olvasott egy készülő rebootról, ezért említette meg a projektet válaszában. Belsős információval viszont egyáltalán nem rendelkezik, így nem állt szándékában leleplezni semmilyen, még be nem jelentett Marvel-filmet.

Azt viszont nem vonta vissza, hogy továbbra is szívesen látna egy rebootot, és szívesen meg is írná hozzá a szkriptet.

Aki nem fél a spoilerektől, az egy nemrég megjelent hírünkből tudhatja, hogy a Marvel mit is tervezhet a Fenegyerekkel, de ez sem megerősített tény.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)