Hirdetés

Sorozat készülhet a 8 mérföldből, 50 Cent is dolgozik rajta

|

Eminem több mint 20 éve debütált filmjét most újra előveszik.

Hirdetés

2002-ben (Magyarországon 2003 februárjában) mutatták be a mozik a részben önéletrajzi ihletésű, de erősen kiszínezett 8 mérföldet, amiben Eminem egy feltörekvő fehér rappert alakít, aki B-Rabbit néven kíván karriert építeni egy főleg feketék által uralt műfajban. Sikert aratott a kritikusoknál és a kasszáknál is, az ezt kísérő lemez négyszeres platinalemez lett, Eminem pedig Oscar-díjat kapott a Lose Yourselfért.

A rapper ennek alapjaira építene most valamit 50 Centtel közösen. Utóbbi elmondása szerint már elkezdték elképzeléseiket valóra váltani, és nagyon bíznak benne, hogy sikerrel járnak.

Hirdetés

A BigBoyTV-nek nyilatkozva 50 Cent elmondta, hogy nagy projekttel készülnek, de sok részletet még nem árult el, azt sem tudni, hol lesz majd látható. A sorozatok világa nem ismeretlen számára, hat évig futott a Power, amit aztán több spin-off is követett. Emellett színészként feltűnt A kémben, a Szupercella 2-3-ban, és látható lesz A feláldozhatók 4-ben is.

Az eredeti 8 mérföld a Netflixen nézhető meg, ha kimaradt vagy újranéznétek, ott megtaláljátok.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)