Hirdetés

A Zsivány Egyes már a harmadik legsikeresebb Star Wars film

|

Sőt, Amerikában a bevételek tekintetében már ennél is jobban áll a Zsivány Egyes. Itt a második legtöbb pénz hozó epizód lett az első Star Wars spin-off.

Hirdetés

Az év eleji bevételi adatok alapján is kifejezetten sikeresnek számított a Zsivány Egyes, a Halálcsillag terveinek ellopásáról szóló film pedig azóta is elképesztő ütemben termeli a pénzt. A sorozat egészét tekintve máris dobogós helyen áll.

Egyedül az Egyesült Államokban 461 millió dollárnál jár, ami azt jelenti, hogy a Lucasfilm összes kiadott filmjét tekintve a második legsikeresebb, hiszen csak a Star Wars: Az ébredő Erő teljesített jobban a mozikban. De a világ többi részén is kifejezetten sokan ültek be a filmre, ott még 383 millió dollárnyi jegyeladást könyvelhet el a Disney, a 844,46 millió dolláros (azaz 2,4 milliárd forintos) összbevétel pedig túlszárnyalta A Sithek bosszúját is. Ezzel világszinten a harmadik legtöbbet hozó Csillagok háborúja film lett Jyn Erso története. A hetedik rész kétmilliárdos teljesítményét nem valószínű, hogy eléri majd a Zsivány Egyes, de a Baljós Árnyak 1,028 milliárd dollárját még beérheti a második helyért, például a hétvégi kínai premiernek hála.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)