Hirdetés

Xbox One - a Microsoft számára fontos az európai piac

|

Xbox One-ból sosem elég - tartja az ősi Microsoftos mondás, mi pedig nem szeretnénk vitatkozni ezzel. Most például az európai piac meghódításáról lesz szó.

Hirdetés

Az Xbox One bejelentése óta megindultak az infó és pletyka áradatok: a korábban Xbox 720, illetve Durango néven emlegetett konzol nem lesz visszafelé kompatibilis, hátrányba kerülhetnek a független fejlesztők, sokba kerül majd egy Xbox One használt játék, valamint itt a legújabb agyrém: fizessünk többet, ha átjönnek hozzánk a haverok játszani. Ettől függetlenül az elemzők még nem temetik a Microsoft újgenerációs konzolját.

Ezúttal a cég terjeszkedéséről lesz szó: Phil Spencer, a Microsoft Game Studios alelnöke elmondta, hogy az Xbox nem csak az Egyesült Államokban kíván hódítani, hanem Európában is. Spencer szerint Európa "egy kritikusan fontos piac" az új generáció számára.

Az európai terjesztést Phil Harrisonra bízták. Ezt a munkakört eddig Chris Lewis és csapata látta el, de úgy tűnik, ők ezentúl máson dolgozhatnak. Spencer azt is megsúgta, hogy főképp Európa déli országaira szeretnének összpontosítani, mivel ott áll rendelkezésükre a legtöbb lehetőség. Azért reméljük, minket sem hagynak ki a jóból...

Európa tehát fontos piac a Microsoft számára, ami logikusan is hangzik, de ha ez valóban így van, akkor az Xbox One megjelenésekor miért csak az Egyesült Államokban lehet majd elérni az új TV-s funkciókat?

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)