Hirdetés

Sikerült feltörni a PlayStation 4-et?

|

Egy hackernek már sikerült elérnie, hogy ne csak a Sony által engedélyezett programok fussanak a PlayStation 4-en, de ez nem azt jelenti, hogy közel van a másolt PS4-es játékok kora.

Hirdetés

Bár az Xbox One és a PlayStation 4 már két éve megjelent, egyelőre nem sikerült úgy feltörni a konzolok szoftvereit, mint ahogy az korábbi generációk esetében történt. Egy hacker állítása szerint hosszú idő után sikerült hozzáférnie a PS4 eddig szigorúan lezárt részeihez is, de ettől még nem érdemes azt várni, hogy belátható időn belül másolt játékok futnának a Sony konzolján.

A legnagyobb kétséget az kelti, hogy egyelőre csak CTurt szavára hagyatkozhatunk azt illetően, hogy tényleg sikerült-e hozzáférnie a PlayStation hardveréhez, bár néhány videót is posztolt bizonyítékként. Ezeken különböző saját (és így nyilván nem a Sony által engedélyezett) szoftvereit futtatja a konzolon, az egyik esetben pedig egy Nintendo DS-t is sikerült csatlakoztatnia kontrollerként. A hacker megoldásai viszont abból a szempontból nem túl hasznosak, hogy az operációs rendszer egy olyan hibáján alapulnak, ami az 1.76-os firmware-en volt meg utoljára, azóta kijavította a konzol gyártója.

Továbbá, ahogy CTurt is kiemelte, nem teljes mértékben törte fel a konzolt, inkább csak ideiglenesen tudja elérni, hogy nem engedélyezett programok is fussanak a PS4-en (hasonlóan ahhoz, amikor egy okostelefont rootolnánk). Ráadásul ahhoz, hogy ne csak házi fejlesztésű alkalmazások, hanem mondjuk feltört játékok is fussanak, egy további titkosítást is fel kellene törnie a hackereknek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)