Hirdetés

Star Wars Battlefront - meglesz a 13 millió 4 hónap alatt?

|

Az Electronic Arts reméli, hogy 2016. március 31-ig sikerül 13 millió példányt eladni a Star Wars Battlefrontból. További milliók is repkedtek az aktuális pénzügyi jelentésben.

Hirdetés

Jelen pillanatban egyértelműen a Star Wars Battlefront az EA legnagyobb reménysége, és a körülményeket figyelembe véve nem is olyan elrugaszkodott dolog azt gondolni, hogy a játék ennyire népszerű lesz.

A nyílt bétát több mint 9 és félmillióan próbálták ki, a játékosok összesen 1,6 milliárd percet töltöttek játékkal. Fél évvel ezelőtt az EA még 9-10 millió eladott példányt becsült, de látva a béta számait, illetve a közösségi médiás aktivitást, úgy gondolták, a 13 millió reálisabb. Az előrendelésekkel is elégedettek, és azt látják, hogy kétféle csoport érdeklődik a Battlefront iránt. Az egyik azok csoportja, akik régen nagy gamerek voltak, de mostanság már alig játszanak, a másik pedig a fiataloké, akikre a jövőben is lehet építeni. Peter Moore COO szerint a Star Wars: Az ébredő Erő előzetese is segített az érdeklődés növelésében. Megerősítette továbbá, hogy később további Star Wars játékokat is kapunk.

Emellett a pénzügyi jelentésből kiderült, hogy a Madden NFL, az NHL és a FIFA sorozatok idei részeivel 30%-kal többen játszanak aktívan, mint a tavalyival, a Star Wars: The Old Republic előfizetőinek száma pedig 33%-kal nőtt a legutóbbi kiegészítő, a Knights of the Fallen Empire E3-as bejelentése óta. A FIFA esetében a FIFA Ultimate Team a nagy húzóerő.

A Battlefield Hardline és a Battlefield 4 továbbra is népszerű, havonta több mint 6 millióan lépnek be mindkettőbe külön-külön. A Hardline-ozók 1,7 milliárd percet töltöttek játékkal, a Battlefield 4-esek közül pedig 1,5 millióan játszottak a Zavod: Graveyard Shifttel szeptember folyamán. További, játékokkal kapcsolatos érdekességek az alábbi, kattintásra nagyítható infografikán.

Megtudtuk továbbá, hogy a negyedév digitális bevétele 502 millió dollár volt, mely a cég teljes bevételének 62 százaléka. Ez kicsit kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, de "csak" 6 millióval. A konzolos digitális eladások 34%-ot, a PC-sek 17%-ot, a mobilosok 2%-ot tesznek ki, a DLC pedig a bevétel 27%-át hozta, míg a teljes játékok 5%-ért, az előfizetések 9%-ért, a mobilos eladások pedig ugyancsak 2%-ért feleltek. A teljes nettó bevétel 18%-kal csökkent az előző pénzügyi év második negyedéhez képest, de a kiadónak nincs oka félni. A sportjátékok és a Battlefront mellett várhatóan a Need for Speed eladásai is jól alakulnak majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)