A TOMI3LOL valóban elég LOL-ra sikerült. Hogy miért? Olvass tovább!
A játék lamantin-faroknyi hosszúságú… ismeri egyáltalán valaki ezt a szót? Mármint hogy lamantin? Mert a manatee magyarul: lamantin. Akkor maradjunk a vízitehénben (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Lásd később). Vízitehén. - és nem, direkt nem vízibikát mondtam. Tényleg. Van azoknak egyáltalán farka? Mármint egy manatee-nek. Egy nősténynek, na. Ezt még mindig nem tudom, de hogy gyomruk van, az biztos. Már nem a Telltale-nek, hogy volt pofája a kiéhezett rajongók száját egy ilyen rövid folytatással betömni. Mert azt lehet, de a gyomruk üres marad. Már a rajongóké (csak és kizárólag azért, mert ezzel nem lehet betelni). Nem úgy a manatee-é, ugyanis a játék elején Guybrush az óriás vízitehén bendőjében találja magát (és mindezt hasból nyomom). A manatee is jó néven veszi ezt, de mi biztos, hogy a hasunk fogjuk a nevetéstől. Megint.
Rendben, kitalálok magam is!
Break on through!
Mit is mondhatnék? Azok után, hogy elmeséltem a játék egyetlen hátulütőjét, menjünk tovább. Nézzük a dramaturgiát: a játék filmszerűbb, mint valaha, az időzítés, a ritmus tökéletes. A hangok és a zene – hibátlan, mint minden Monkey Island kalandjátékban (és régről ismerős újrahangszerelt zenéket is hallhatunk, nyamm!). Az új karakterek végre nem az előző epizódok red-shirtjeinek tollas-szurokban megforgatott verziói. A szereplők ebben az epizódban jóval kidolgozottabbak, mint az első két részben: a vízitehén gyomrában lévő banda egy jó Tarantino-filmnek is javára válna. Két hippi és egy kocka. Tiszta Doors (már az együttes. Ebbe most ne menjünk bele. Nem úgy, mint a lamantin bélrendszerének bugyraiba. Oda muszáj). A párbeszédek fantasztikusak, a sztori fordulatosabb, mint eddig bármikor (beleértve a sorozat első három klasszikus részét!), és megbizonyosodhatunk arról is, hogy Guybrush még mindig képes tíz percig visszatartani a lélegzetét. Vágjunk bele. De ne a manatee gyomrába. Arra csak az elbűvölő Morgan LaFley lenne képes.
Tell(the)Tale
Guybrush az epizód elején tehát a vízitehén gyomrában találja magát, ahol végre találkozik Coronado De Cavával, a Voodoo Lady féltékeny szeretőjé... khm... rajongójával. Itt el kell nyernie a Coronado ex-legénységéből létrejött demokrata társulás teljes bizalmát, hogy megszerezhesse a vízitehén tájékozódását akadályozó hiányzó... (dobpergés) dobhártyát. Furán hangzik? A játékot játszva nem így érezzük: a cselekmény logikus, jól felépített. A manatee-ből való, grimaszpárbajt is magában foglaló bonyolult menekülési-terv végrehajtása után Guybrush újfent meg kell csákláyzzon egy hajót, ki kell hallgasson egy igen excentrikus triót, majd össze kell hozza volt gazdatestét - kedves vízipacinkat - egy nála sokkal-sokkal nagyobb, tüzes, vérszomjas lamantin-hölggyel: ehhez egy testen kívüli kirándulás során meg kell tanulnia 'vízilóul', és fura sörcsapokat kell használnia tolmácsként.. Izgalmasan hangzik?
Mr. and Mrs. Manatee
Lassan megszokhatjuk, hogy a TMI fejlesztői a Sam&Max sorozat hibáiból tanulva törekednek a változatosságra: részről-részre egészen más helyszíneket járhatunk be. Most mégis rátettek egy lapáttal: a vízitehén gyomra fantasztikus (már amennyire egy gyomorsavtúltengő, bélférges, nyálkás belsejű, gusztustalan vízitehén gyomra fantasztikus lehet) - a környezet meglepőbb, mint valaha (bár a kevés helyszín közti fel-alá járkálás a játék elején picit monotonná válhat). A játék során bekövetkező grimasz-párbaj és a finálé vízitehén-randija pedig minden eddigi sword-fighting-ot felülmúl – mind humorában, mind ötletességében (a manatee-kerítéshez angoltudás erősen ajánlott!).
Úristen! Hát tényleg hazudtál nekem! Házas vagy!
Keep on, Guybrush!
Elég a szövegelésből. A TMI harmadik epizódja – bár jóval kevesebb helyszínen játszódik, és így elméletileg jóval gyorsabban végigvihető, mint az előző két rész (feltéve, hogy nem veszünk igénybe leírást, mert ha így teszünk, a játék bő fél óra alatt végigvihető, de a hab a tortán épp a nagyszerű fejtörők önálló megoldása után érzett megelégedés) – minden eddiginél maradandóbb poénokkal, izgalmasabb cselekménnyel, meglepőbb, elszálltabb fordulatokkal és szerethetőbb karakterekkel szolgál (apropó… ez a Morgan LeFlay tényleg szexi, nem?). Leírás nélkül - bár a környezet zártabb, és a fejtörők megoldásához szükséges lehetőségeink limitáltak - a játékidő akár 6-7 órára is rúghat. Vár rátok egy teljesen eltalált világ, mely hű a sorozat hagyományaihoz, de mégis minden eddig elképzeltnél inkább kitágítja az univerzum határait – nem tudjuk, mire számíthatunk, de az eddigiek alapján érdemes bízni a forgatókönyvírókban (a LOL-ban s sorozatban először Guybrush-on kívül egy másik, közkedvelt mellékszereplőt is irányíthatunk… hellyel-közzel). A cselekmény fordulatosabb és kiszámíthatatlanabb, mint eddig bármikor, a párbeszéd Monty Python-szintű magasságokba emelkedik, a karakterek kidolgozottabbak és élőbbek, mit valaha. Mégegyszer mondom: vágjatok bele - ha nem ismeritek még a sorozatot, kezdjétek az legelején, vagy legalábbis a Tales of Monkey Island első részével, ha pedig igen, vásároljátok meg a TMI legújabb epizódját. Megéri: habár a kaland rövid, a fejtörők szellemesek és a Monkey Island világa egyre izgalmasabb: mire vártok?
Biztos, hogy Elaine a Nagy Ő?
És megintcsak… Yikes!
És hogy hány százalék? Ha nem kéne figyelembe venni a játék hosszúságát (rövidségét), 99-et adnék. Ha figyelembe veszem, levonok húsz százalékot. De nincs rá szívem. A rendezés már-már egy AAA+ szintű mozifilmet idéz. A kamera-beállítások révén egy fantasztikus egész estés kalandban érezhetjük magunkat, és bár egy epizodikus sorozat esetében nyilván nem várhatunk LeChuck”s Revenge szintű elakadás-veszélyes kihívásokra, a LOL kritikán felül teljesít: a megcsappant számú bejárható terep ellenére – és mellett – a lehetőségekből a lehető legizgalmasabb szituációkat hozza ki, és a fejtörők megoldásához – ha nem a „próbáljunk ki mindent mindennel” elvet követjük – igazi logikára van szükség. A Telltale elérte azt, ami valószínűtlennek látszott: saját eszközeivel, zamatával frissítette fel a kult-sorozatot, miközben megtalálta, újra feltalálta és megőrizte az eredeti részeket kultikussá és kihagyhatatlanná tevő Monkey Island világot. Százalék. Akkor maradjon annyi, amennyit az előző részre adtam. Plusz egy. A cselekmény és a humor miatt (hatásszünet)... Még mindig nem ruháztatok be a Lair of the Leviathan-ra? Egyet mondok: Murray végre visszatér. Na jó: kettőt (egyet mondok, kettő lesz belőle) – érdemes megvárni a stáblista végét. Ne higgyetek egyes külföldi kritikáknak: ez a TMI sorozat eddigi legjobb része, és valószínűnek tartom, hogy a teljes, dobozos kiadás a sorozat klasszikusai közé kerül. Csak félek, hogy kicsit rövid lesz. Túl vagyunk a felén.
Pro:- Humor
- Hangulat
- Cselekmény
Kontra:- Rövid
- Röviiiid
- Mikor jön a következő
9.3
Sims 3 és Leszáll az éj csomag
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
