The Witcher: Rise of the White Wolf debut trailer

Kapcsolódó játékok: The Witcher: Rise of the White Wolf

Chavalier 2008. december 03. 09:07

A tavalyi esztendő talán legjobb PC-s szerepjátéka egy év múlva már a konzolos játékosokat fogja a fotelba szögezni.
Vitán felül az utóbbi évek egyik legjobb szerepjátéka a The Witcher, ami csak jobbá vált az Enhanced Edition megjelenése óta. A CD projekt boszorkánytanácsa úgy vélhette, ettől az örömtől hiba lenne megfosztani a konzolos játékosokat, magukat pedig a busás haszontól, így már korábban nekiláttak a munkálatoknak, ám csak néhány napja jelentették be, hogy készül PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra a The Witcher: Rise of the White Wolf. A Fehér Farkas néven is ismert hivatásos szörnyvadász, Geralt kalandjai egy az egyben megegyeznek majd a PC-s változattal, tehát történeti eltérésre ne számítsatok. Ez jó hír, mert a játékidő közelebb van a 100, mint az 50 órához, ami testvérek között is soknak számít. Minimum egyheti hideg élelem, infúzió és katéter szükséges, ha valaki együltő helyében akarja átrágni magát a játékon, s akkor még nem is szóltunk a három lehetséges befejezésről, ami a legtöbb konkurenssel ellentétben nem attól függ, hogy mit teszünk az utolsó fél órában. Minden döntésünknek megvan a maga következménye. Két rossz között pedig nehéz választani.



Ami viszont változik, az a harcrendszer és a grafikus motor. Előbbit a kontrollerekhez igazítják, és vélhetően közelebb áll majd egy külső nézetes, kaszabolós akciójáték, mint egy taktikusabb RPG vezérléséhez. Utóbbi pedig a hírek szerint már nem a kora ellenére (még a BioWare-féle Neverwinter Nights alatt mutatkozott be 2002-ben) lenyűgöző dolgokra képes Aurora engine, hanem egy új grafikus motor, amit a Widescreen Games csapatával közösen hoztak össze. A megjelenés a tervek szerint valamikor 2009. őszére tehető.

Címkék: witcher, rise of the white wolf, konzol


The Witcher: Rise of the White Wolf debut trailer - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
zsolti971 (2009. december 26. 17:45)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Vendetta 14. kommentre:
 
Szerintem pedig minden idők egyik legjobb RPG-je!
De azért tiszteletben tartom a véleményed.
15
Vendetta (2008. december 06. 05:34)
Inaktív)
Nem érdekel!
14
Noybee (2008. december 03. 16:17)
Inaktív)
Szomorú, h még 2009. őszéig elszórakoznak a konzol verzióval Pár évig akkor tuti nem lesz folytatás :/
13
zoe444 (2008. december 03. 16:05)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 4. kommentre:
 
A sunrise is napfelkeltét jelent, nem napfellázadást .
12
Huma (2008. december 03. 14:40)
Inaktív)
Nagyon jó Trailer. Gratula a Witcher fejlesztőinek.. Bár magam még csak kipróbálni tudtam, de nagyon tetszett a játék..
11
Jelan (2008. december 03. 14:07)
Adama admirális (8/10)
Hihi, szerintem ez egy olyan játék, ami gépre is meg 360-ra is meg lesz .
10
zoe444 (2008. december 03. 12:47)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem ennek az alcímnek egyszerűen az a funkciója, hogy a konzolosok figyelmét felkeltse a játék iránt. Biztos van egy csomó felmérés a konzolosok szokásairól, amiből kiderül, hogy a sima 'The Witcher' -cím, nem produkálna megfelelő mennyiségű eladást. Míg, ha belecsempészik a 'Rise' és a 'White Wolf' szavakat, akkor már eleget tudnak belőle eladni. Én ugyan nem vagyok marketinges, de egy további 'x'-es szóval tuti lenne a siker.

Na a hülyeségeket félretéve, örülök, hogy más is megismerheti ezt a játékot, és (többé-kevésbé) Andrzej Sapkowski világát. A CD Projekt Red Studio ezzel tényleg nagyon nagyot alkotott.
Pont most kezdtem el újra végigjátszani. Most fogom kinyírni a Hellhoundot (Outskirts of Vizima), szóval nagyon az elején vagyok, de hát nagyon nincs időm sajnos.
9
koschwarz (2008. december 03. 12:20)
Adama admirális (8/10)
...válasz 3. kommentre:
 
nem, egyébként nem az.

csak szerintem ez így gagyi. sokkal kúlabb az "eredeti" cím.
8
Chavalier_GSO (2008. december 03. 11:42)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 5. kommentre:
 
Nem változtatnak semmit, csak a grafikus motort cserélték le és az irányítást alakították át. A karakterek, a sztori és a jó hosszú játékidő marad a régiben. Csak azért, mert divat a 6-8 órás játékidő, még nem kergültek meg a lengyel srácok. Hála a magasságosnak!
7
Chavalier_GSO (2008. december 03. 11:40)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 4. kommentre:
 
Jelen esetben a rise szócska felemelkedést jelent. Nem lázadozik itt senki. Az uprising lenne a lázadás.
6
gael (2008. december 03. 11:36)
Inaktív)
kivancsi vagyok megvaltoztatjak-e a sztorit,meg a karaktert,mert ez tenyleg inkabb hack`n`slash-nek tunik mint rpg-nek.
5
suti_88 (2008. december 03. 11:23)
Inaktív)
...válasz 3. kommentre:
 
ezen én is megütköztem...A witcher:fehérfarkas fellázaddsa vagy mi angolul.....mint egy B film címe...
4
Chavalier_GSO (2008. december 03. 09:58)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 2. kommentre:
 
Ez most komolyan probléma?
3
koschwarz (2008. december 03. 09:39)
Adama admirális (8/10)
tényleg ilyen hangzatos címet kell adni egy konzoljátéknak? miért? miért nem elég az, hogy Witcher?
2
asterixobelix (2008. december 03. 09:11)
Jack Bauer (10/10)
Az a baj, hogy engem már az alap Witcher se fogott meg, eljutottam odáig, hogy bejutottam az első városnak a gazdagnegyedébe és onnantól kezdve lyan laposnak kezdtem érezni, hogy minden csepp kedvem elment a játéktól, pedig gondolom azért utána még bőven lett volna történés, majd azért ha lesz időm teszek az alappal még 1 próbát.
1
Oldal: 1 |

The Witcher: Rise of the White Wolf

Fejlesztő: CD Projekt Red

Kiadó: Atari

Platform: Playstation 3, Xbox 360 | Stílus: Akció, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Amnesia The Dark Descent
Főhősünk az óriási és kihalt Brennenburg kastély szobájában ébred, halvány, kusza emlékképekkel arról, mi is történt vele valójában. Semmire nem emlékszik azonkívül, hogy Danielnek hívják, és semmit nem tud azonkívül, hogy nagyon gyorsan el kéne puco

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

THE WITCHER: RISE OF THE WHITE WOLF HÍREK

AKTUÁLIS!

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

2012. május 26. 13:23

Sorozatunk negyedik részének alanya a Primo, amely gyakorlatilag teljesen magyar fejlesztés.

A Diablo III harcosai - Barbarian

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix