Hirdetés

Betiltaná Ukrajna az Atomic Heartot, mert biztonsági kockázatnak tekinti

|

Az orosz fejlesztőktől származó játékkal a digitális ügyekkel foglalkozó minisztérium szerint Oroszország felhasználói adatokat gyűjt.

Hirdetés

Hosszas várakozás után tegnaptól végre belevethetik magukat a játékosok a sajtóban csak "szovjet BioShockként" emlegetett, de a 2K klasszikusaitól minőségben azért távol álló Atomic Heartba, amit egy orosz fejlesztőcsapat, a Mundfish készített. Elkerülhetetlen, hogy a bevételből az Ukrajnával háborúban álló Oroszország is részesüljön, nem csak adó formájában.

A Mundfish egyik befektetője a GEM Capital alap, amelynek a Gazpromhoz és a VTB Bankhoz, két, javarészt állami tulajdonú céghez is köze van. Az ukrán digitális ügyekért felelős minisztérium ennek kapcsán aggodalmát fejezte ki, és az Atomic Heart forgalmazásának leállítását fogja kérvényezni a Valve-nél, a Sonynál és a Microsoftnál.

Hirdetés

Alex Bornyakov miniszterhelyettes elmondta, hivatalos levélben kérik majd az említett cégeket a játék digitális példányai Ukrajnában való árusításának beszüntetésére, és más országoknak is javasolják a forgalmazás korlátozását "a toxikusság, a lehetséges felhasználói adatgyűjtés, és a játék eladásaiból származó pénz Ukrajna elleni háborúra fordítása" miatt.

A minisztérium közleményében kiemelte, hogy a fejlesztők nem ítélték el Putyin rezsimjét és a ma is zajló háborút, ezért a játékosokat az Atomic Heart elkerülésére kérik.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)