Hirdetés

Ha a részvényeseken múlik, sosem szabadulunk meg Bobby Koticktól

|

Elsöprő többséggel szavazták meg az Activision Blizzard vezetőinek maradását, köztük Bobby Kotickét is.

Hirdetés

Május végén adtuk hírül, hogy az Activision Blizzard soron következő igazgatósági tisztújító gyűléséhez közeledve veszélybe került a regnáló vezetők pozíciója, miután a részvényesek egy csoportját képviselő SOC Investment Group nyílt levélben győzködte a befektetőket a jelenlegi gárda kiebrudalásáról.

Mint ismert, a cég körül tavaly óta áll a bál, amikor is az illetékes kaliforniai hatóság (DFEH) beperelte az Activisiont a vállalat berkeiben tapasztalt toxikus és diszkriminatív munkahelyi körülmények miatt. Az azóta sem csituló ügy fényében nem volt teljesen kizárt, hogy a szavazás valóban átrendeződést hozhat az igazgatótanácsban, ám erre végül nem került sor.

Hirdetés

A június 21-i voksolás dokumentációja szerint ugyanis a jelenlegi tagok elsöprő többséggel kaptak újabb egyévnyi bizalmat, míg az ellenzők aránya csak a töredékét tette ki a támogatókénak. A 10 tagú igazgatótanácsban a botrányokban személyesen is érintett vezérigazgató, Bobby Kotick is ott ül tehát, még ő sem esik el a pozíciójától. A CEO maradása mellett 533 millió részvény tulajdonosai tették le a voksukat, míg csak 62,5 millió részvény birtokosa szavazott ellene (egy személy több részvényt is birtokolhat, a számok tehát nem egyeznek a tényleges szavazók számával).

A testület megerősítésében nagy szerepe lehet annak, hogy már sínen van a vállalat Microsoft általi felvásárlása, amelyet a tervek szerint 2023. június 30-ig kell nyélbe ütni, a részvényesek pedig csak nemrég, áprilisban szavazták meg a 68,7 milliárd dolláros üzletet. Elképzelhető hát, hogy a befektetők a minél simább átmenet érdekében döntöttek úgy, hogy nem állnak be a forradalomra invitáló SOC Investment Group felhívása mögé.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az egyébként továbbra sem dőlt el, hogy mi lesz a játékosok körében sem túl népszerű Kotick sorsa a felvásárlás után, a Microsoft viszont már korábban megerősítette, hogy az üzlet lezárásáig biztosan az ő kezében marad a gyeplő.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)