Hirdetés

Nem is a NetEase, hanem egy magánszemély perli a Blizzardot

|

Nem várt fordulatot vett az egész világot bejáró történet.

Hirdetés

A világsajtóval együtt tegnap mi is hírül adtuk, hogy a Blizzard korábbi kínai partnere, a kiadó-fejlesztő játékainak helyi terjesztéséért felelős NetEase 43,5 millió dollárra perli az amerikai vállalatot az együttműködés felbontása miatt keletkezett veszteségei, köztük a vásárlói visszatérítések kompenzálásáért.

Az ügyben még a Blizzard is nyilatkozott, kijelentve, hogy őket senki sem értesítette a keresetről, azóta pedig arra is fény derült, hogy miért nem: a NetEase valójában nem is pereli a céget, hanem a kínai adminisztrátorok nézhették be a dolgot a peranyag iktatásánál, ami aztán végső soron a világsajtót is megvezette.

Hirdetés

A WoWhead blog beszámolója alapján a kereset digitális nyilvántartásban szereplő adatlapja eleinte egy Yang Jun nevű magánszemélyt, a NetEase-t és a The9 nevű céget nevezte meg felperesként. A kínai médiában megjelent első híradások ezt vették alapul, ám a helyzet már eleve gyanús volt, mivel a The9 már 14 éve beleolvadt a NetEase-be, Yang Jun pedig egy ismert figura, aki korábban háromszor is (2009-ben, 2010-ben és 2019-ben) beperelte a NetEase-t és a The9-t.

A hivatkozott adatlapot végül 24 órán belül frissítették, így már azt mutatja, hogy valójában csakis Yang Jun a felperes, a NetEase-nek pedig semmi köze sincs az eljáráshoz, sőt, a férfi most őket is bíróságra citálja. Cikkünk írásáig nem derült ki, hogy az iktatás során vétett baki puszta véletlen volt-e, avagy Jun nyújtott be szándékosan félrevezető dokumentációt, kihasználva a Blizzard és a NetEase közötti zajos konfliktus körüli extra figyelmet. Ha az utóbbi az igaz, a sorozatos pereskedő sikerrel trollkodta meg az egész világot.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)