Vége a játéknak: bezár a LEGO Universe

Kapcsolódó játékok: LEGO Universe

HP 2011. november 07. 11:57

Csupán egy évet élhetett a LEGO MMOG, pedig egyáltalán nem sikerült rosszul. Csak hát a kutya sem tudott róla.

2010 októberében startolt az első LEGO MMOG, amelyet nagyon lelkesen fogadott a szakma, és közel kétmillió játékost sikerült meghódítaniuk az elmúlt egy év során. Ez azonban nem volt elég, és a később bevezetett mikrotranzakciós rendszer sem segített a gyenge számokon - a LEGO Universe hamar kifulladt. Jesper Vilstrup, a játék mögött álló LEGO Group vezetője szerint a visszajelzések pozitívak voltak, mégsem játszottak (mármint fizetősen) elegen ahhoz, hogy a rendszert megérje fenntartani.



2012 januárjának utolsó napján állnak majd le a LEGO Universe szerverei. A Lego Group ezzel együtt 115 ember épít le vagy helyet át, de a Tt Games és a Warner Brothers Interactive Studios továbbra is partner marad, lesznek még LEGO játékok, már csak azért is, mert az MMOG bukást leszámítva a dán játékfigurák hangulatvilágával fűszerezett címek meglehetősen jól futnak.

Címkék: Lego Universe, MMOG, LEGO, PC, Egyéb


Vége a játéknak: bezár a LEGO Universe - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
ManuelCalavera (2011. november 07. 22:16)
Adama admirális (8/10)
hát szerintem azért elég gyenge volt sajnos a Lego Universe... még annó nagyon rajta voltam hogy előfizetek, de már az első gameplay videók annyira kiábrándítóak voltak hogy inkább kihagytam... aztán amint "free to play" lett, megörültem és letöltöttem, de az igazat megvallva szerintem a játéknak nem volt egy olyan részlete sem, ami miatt azt mondtam volna hogy "ez nem is olyan gagyi"... a grafika összecsapott, az irányítás förtelmes, a területek (már amit láttam) csöpögően giccsesek, ami nem is lenne baj, hiszen a legóhoz még illene is eza stílus, de maga a világ közel sincsen legóból, csak maximum a modellek, és a kisebb/nagyobb tereptárgyak (tudom hogy a lego starwars féle széria is nagyjából így volt felépítve, de itt jelentősen zavarobb szerintem). ja és a hangok... a hangok csak szimplán idegesítőek.
Mondjuk van építkezés is a játékban, de ez is annyira nehézkesen béna volt hogy az első óra után kidobtam a játék könyvtárát a lomtárba, és inkább betöltöttem a Minecraftot...
Szóval szerintem nem kár érte... pedig én még mindig látok fantáziát a koncepcióban, és reménykedek benne hogy talán egyszer még elfog készülni az a Lego mmo, amire én vágyok.
(ja és igen, ez nem fért bele az irományomba, de komolyan nem értem hogy mégis milyen akadálya volt annak, hogy a lego által megvásárolt, és birtokolt franchiseok közül ugyan miért nem volt a játékban legalább 1 darab... ehelyett teletömték gagyi utánzatokkal...)
19
Domasi (2011. november 07. 19:54)
Dr. Gregory House (9/10)
Nem is hallottam róla egyxzer sem..... :s
18
TomChaos (2011. november 07. 18:49)
Dr. Gregory House (9/10)
nem volt végül is rossz... annyira...
nagyon gyerekeknek volt kitalálva... nagyon mmoG ahol a G a lényeg. Reklámja tényleg nem volt. Kipróbáltam többed magammal és úgy fun volt. Majdnem elő is fizettünk rá egy hónapra... mert annyi kb mint egy wow előfizetés. 1 hónap alatt untig ki lehet szerintem játszani. De akkor ez már leves. Amúgy a free játéktér valóban nem túl hosszú. 2-3 óra alatt bőven végigjárható sok barmulással együtt.
Aki nem tette még meg érdemes kipróbálni. Ajánlom. Nekem tetszett, bár kicsit chell-shading feelingem van tőle.

Viszont ha valaki kipróbálja/próbálta/fogja/vagy nem, a lego dobbermanra akkor is felhívnám a figyelmet, mert megvalósításában aranyos volt :D

http://farm6.static.flickr.com/5055/5503838321_57c66d445a.jpg

17
colonelrex (2011. november 07. 18:32)
Kirk kapitány (6/10)
Én kipróbáltam eljutottam addig hogy át kel menni valami toronyhoz és nem tudtam öcsém mert az elvileg ingyenes játékhoz hogy tovább tudjak menni prémium felhasználónak kellet volna lenni. Ennyit erről
16
JimmySmog (2011. november 07. 18:05)
Jack Bauer (10/10)
Én a tavalyi GS-es E3 videó óta nem hallottam róla.
15
Rais (2011. november 07. 16:57)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz ManyMan 12. kommentre:
 
Azért az ingyenességtől elég távol állt az,hogy kb 2-3 helyszínen mászkálhattál (igen ebbe a tutorial helyszíne is benne volt) .
14
Hunter_GS (2011. november 07. 16:41)
Jack Bauer (10/10)
Én játszottam vele, nagyon jó MMO volt én nagyon szerettem, csak tényleg sehol nem reklámozták, nagyon kár érte
13
ManyMan (2011. november 07. 16:22)
Jack Bauer (10/10)
Ha ingyenes máris töltöm!
12
kisspepe (2011. november 07. 16:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Arról én se halottam hogy ingyenes lett. Fizetni nem fizettem volna érte, de ingyenesen kipróbáltam volna.

Most sajnos nincs időm már rá, mert szakdogát csinálok, januárban meg államvizsga.
11
skyfighter19 (2011. november 07. 15:38)
Inaktív)
Ha kellő reklámja lett volna lehet tovább bírta volna.. kár érte
10
Spyro (2011. november 07. 15:03)
Jack Bauer (10/10)
Általában minden neves dolog mögött ott áll a reklámozás. Ennek is kellett volna.
9
KarolyNorbi (2011. november 07. 14:48)
Sheldon Cooper (5/10)
Én hallottam erről a játékról,de arról még nem,hogy ingyenes lett!
Most töltöm és kipróbálom.
8
hiroki (2011. november 07. 14:22)
Jack Bauer (10/10)
én is kipróbáltam a bétát, nem volt rossz...
7
blackguard (2011. november 07. 14:17)
Adama admirális (8/10)
én hallottam róla, sőt bétával játszottam is, nekem tetszett bár a világ kicsit kicsi volt (mondjuk béta óta gondolom raktak bele pár új dolgot) kár, hogy eddig tartott, pedig jó ötletek voltak benne.
6
The_Reaper_CooL (2011. november 07. 13:22)
Jack Bauer (10/10)
Én már hallottam a játékról, de én úgy emlékeztem hogy nemrég jelent meg. Ezek szerint kissé korábban jelent meg mint hittem. Mostmár úgyis mindegy
5
Chris-d-_-b- (2011. november 07. 12:59)
Dr. Gregory House (9/10)
Most hallok életemben először erről a játékról. A marketingesek nem vitték túlzásba a hypolást.
4
sleepyt (2011. november 07. 12:34)
Jack Bauer (10/10)
Nem volt rossz játék, de tény, hogy nagyon kevés helyen lehetett látni, hogy egyáltalán létezik ilyen. A kevés játékos a szervereken meg nem túl biztató az új jövevényeknek.
3
Athesz (2011. november 07. 12:18)
Adama admirális (8/10)
Lehet nem ártott volna reklámozni... Életemben nem hallottam hogy volt ilyen MMO.
2
tenderlumpling (2011. november 07. 12:06)
Adama admirális (8/10)
Hát igen, a Minecraft.
1
Oldal: 1 |

LEGO Universe

Fejlesztő: Netdevil

Kiadó: Lego Media

Platform: PC | Stílus: Egyéb, MMO

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

LEGO universe - Building Behaviours trailer
A LEGO Universe kétségtelenül egy színes darabja az egyre szürkülő mmorpg palettának - most az épületekről, az építésről esik majd szó

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

LEGO UNIVERSE HÍREK

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix