Hirdetés

XCOM 2 - csodásak a városok és a vadon is

|

Stratégiai játékhoz képest kifejezetten szépek az XCOM 2 helyszínei, amik nem csak a véletlenszerűen generált pályák miatt lesznek változatosak.

Hirdetés

Ha minden az eredeti tervek szerint ment volna, még ebben a hónapban nekikezdhettünk volna a Földért folytatott gerillaharcnak az XCOM 2-ben, de a Firaxis halasztása miatt csak jövőre rúghatjuk szét az alienek hátsóját. Addig a stúdió néhány új screenshottal próbál minket szórakoztatni, amiken a játék pályáit láthatjuk.

Megmutatták az Advent által elfoglalt városok néhány részletét, ahol a zsúfoltabb pályák miatt nagyobb szerepet kap majd a rombolhatóság. A Firaxis ígérete szerint nem csak az ellenség fedezékét lőhetjük szét az XCOM 2-ben, hanem akár a padlót is kirobbanthatjuk alóluk, hogy ezt követően a zuhanás intézze el őket. A városi környezetben egyébként bőven találunk majd az Advent tevékenységét jól érzékeltető helyszíneket, harcolhatunk például propaganda-központokban, vagy éppen génterápiás klinikák területén is.

Lesznek viszont olyan küldetések is, amik nem a városokban, hanem a vadonban játszódnak. Itt a természeti képződményeken kívül inkább csak lelakott épületekkel fogunk találkozni, meg persze az XCOM 2 elnyomó földönkívülijeivel. A változatosságot itt főleg az fogja szolgáltatni, hogy különböző éghajlatokra is ellátogathatunk, így lesznek például erdős, vagy kopárabb havas tájak is.

Az XCOM 2 februárban jön, egyelőre csak PC-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)