Hirdetés

Tudományos oka is van, miért imádjuk mások játékát nézni

|

Sokaknak nehezére esik megérteni, miért is szeretjük azt nézni, ahogy más játszik. Most kiderült, kifejezetten biológiai okok is vannak, amik miatt hosszú órákra a YouTube vagy a Twitch elé ülünk.

Hirdetés

Az utóbbi években nehéz volt nem észrevenni a gaming videók és élő közvetítések népszerűségének robbanásszerű növekedését, persze így is akadtak, akik szkeptikusan állnak a jelenséghez. Az egyik leggyakoribb érv az, hogy az illető inkább maga játszana az adott játékkal, de mint kiderült, az agyunk számára ehhez nagyon közel áll az is, ha más játékmenetét nézzük.

Amint GeoStar is elmagyarázza egy kiváló blogposztban, a titok nyitja az agy működésének egy, a '90-es években felfedezett részében áll. Az agykéreg egy része, amit tükörneuron-rendszernek neveznek, alapvetően azt a célt szolgálja, hogy leutánozzunk bizonyos mozdulatokat, amit az agyunk más részei felfognak. Ennek a rendszernek köszönhető például az a jelenség is, hogy amikor azt figyeled, hogy valaki eszik, te is önkéntelenül nyelsz egyet, amikor ő lenyeli a falatot. Ugyanis akár te magad végzed az adott tevékenységet, akár csak nézel valakit, aki azt végzi, az agy ugyanazon részei aktiválódnak mindkét esetben.

Így például ha egy League of Legends streamert nézel farmolás közben, az agyadban nagyon hasonló folyamatok mennek végbe, mint amikor te magad kattintasz rá a minionokra és pozicionálod közben a karaktered. Ez a jelenség persze műfajtól független, tehát egy FPS-t nézve a tükörneuronoknak hála ugyanúgy végiggondolod, milyen mozdulatokat tennél az adott játékállást látva, ahogy egy versenyjátéknál is benned van a késztetés, hogy fékezz egy kanyart látva, csupán a konkrét mozdulatokat elindító agyrész nem aktiválódik.

A tükörneuronoknak viszont a játékos videók élvezeti értékét adó másik fontos tényezőhöz, az empátiához is van közük. Így részben mi is átélhetjük, ha kedvenc videósunk győz vagy veszít, egy megindító történet végére ér, felhúzza magát egy ragegame-en, vagy csak ki van akadva, mert egy pocsék játékkal játszik. Ezt a jelenséget persze sok videós felismerte, így gyakran ennek megfelelően választják ki, milyen játékokkal játszanak. Ezek a tudományos okok viszont alapvetően csak azt magyarázzák meg, miért tudunk kötődni egy videó tartalmához, emellett rengeteg más faktor akad, ami miatt népszerű lesz egy videó vagy egy stream.

Például a platfomrexkluzív, vagy nagy gépigényű játékokat sokan a megfelelő hardver hiányában nézik, de az egyszer végigjátszató történetalapú játékok árát is sokan vannak, akik egy végigjátszás megnézésével spórolják meg, ahogy persze az esportok élvezeti értékét is nehéz vitatni. Végül pedig vannak azok a videósok, akik gyakorlatilag akármit játszhatnának, a közönségük elsősorban az ő személyiségük miatt tér vissza újra és újra, a játék csak másodlagos.

Titeket mi fogott meg leginkább a kedvenc gaming videóitokban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)