Hirdetés

ZombiU 2 - felbukkant az Amazonon, rejtélyes körülmények között

|

A Wii U egyik felnőtteknek szóló címe volt a ZombiU, melynek folytatásáról már régóta hallunk pletykákat - annak ellenére, hogy a játék egyébként nem teljesített jól. Most nagyon furcsa dolgok derültek ki.

Hirdetés

A Ubisoft egyértelmű bukásnak könyvelte el a ZombiU-t, és kijelentette, hogy nem kívánja folytatni. Nagyon meglepődnénk, ha ezen álláspontján változtatott volna azóta.

Anno a legjobban fogyó nem a Nintendo által kiadott játék volt, de még így is alulteljesítette az elvárást. Az Amazon France honlapján viszont megjelent egy bejegyzés, miszerint 2015. október 17-én jön a ZombiU 2, méghozzá – és most figyeljetek nagyon – a Bandai Namco gondozásában, csak Wii U-ra. Ez, ha egyáltalán tekinthetjük valósnak, vagy azt jelenti, hogy az európai forgalmazás joga a Bandai Namco kezébe került, vagy azt, hogy az egész IP-t megvásárolták a Ubitól. A leírás szerint a játék New Yorkban játszódik, míg az előző rész helyszíne London volt. Nagyon kíváncsiak vagyunk, de tényleg. A bejegyzést már törölték, de a jeuxvideónak sikerült lefotóznia, ezeket a képeket láthatjátok alább.
 

 Ki játszott a ZombiU-val? Örülnétek egy folytatásnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)