10 játék, amivel kitöltheted a Starfield megjelenéséig hátralévő időt

|

A listán szereplő játékok minden bizonnyal segítenek majd abban, hogy ráhangolódj a Bethesda hamarosan érkező nagyszabású űrkalandjára.

Hirdetés

Nyakunkon a Starfield megjelenése, amibe talán már-már túlságosan is részletes betekintést kaptunk a nemrégiben lezajlott Xbox Showcase után levetített Starfield Direct keretein belül. A műsor után azonban még így is számos kérdés maradt megválaszolatlanul, amelyeket maga a játék atyja, Todd Howard próbált meg tisztázni interjúkban, miközben igyekezett eloszlatni a a Bethesda alkotásával kapcsolatban felmerülő kételyeket. Akadtak azonban olyanok is, akik a bemutatót annyira meggyőzőnek találták, hogy rögtön a digitális boltokba rohantak és gondolkodás nélkül előrendelték az űreposz valamely kiadását, melyek között egyébként egy igen szép gyűjtői változat is helyet kapott.

Ha te is egyike voltál azoknak, akiket felcsigáztak a látottak és alig várod, hogy felfedezhesd a Starfield ezer planétáját, kifürkészhesd a titkaikat, akkor a legjobb helyen jársz, ugyanis most összegyűjtöttünk neked tíz olyan játékot, amelyek hangulatukban és játékmenetükben is a Bethesda szeptemberben érkező kalandjára hajaznak, és minden bizonnyal segítenek majd enyhíteni az idegőrlő várakozást.

Hirdetés

Astroneer

Könnyen lehet, hogy megjelenéskor elkerülte a figyelmedet a System Era Softworks gondozásában készült és kiadott Astroneer, melyben szabadon bejárható bolygók százai várják a felfedezésre vágyó kalandorokat. A játékosok elsődleges feladata a bolygókon található erőforrások feltárása, begyűjtése, majd az adott területek kolonizálása. Bár az Astoneer nem rendelkezik konkrét történettel, számos tevékenységgel eltölthetjük az időnket. A mechanikák kifejezetten könnyen tanulhatóak, így már az elejétől kezdve is élvezetes lesz az igen eltérő sajátosságokkal rendelkező területek megismerése. A felfedezés élményét pedig tovább erősíti, hogy a bolygók procedurálisan generált mivoltukból adódóan teljesen eltérőek, így mindig tartogatnak majd valami érdekességet számunkra.

A játék a megjelenéskor egyébként több problémával is küzdött, amikből az instabil képkockaszám továbbra is sokaknál megmaradt, viszont ettől eltekintve egy kifejezetten izgalmas űrbéli mókáról beszélhetünk.

The Outer Worlds

A Microsoft által felvásárolt Obsidian Entertainement egy olyan, kisebb terjedelmű, félig-meddig nyitott világú kalandot készített, amelyik bármely sci-fi rajongót képes magával ragadni. A The Outer Worlds alternatív valóságában megavállalatok tartják kezükben a gyeplőt, ők szabályozzák a társadalmi folyamatokat, miközben az űr gyarmatosítására is hatalmas erőforrásokat fordítanak. A sztori tele van csupa jól megírt karakterrel, az élményre pedig a műfajhoz képest meglepően szórakoztató lövöldözés teszi fel a koronát.

Nem vitás, hogy a játék egy erős társadalomkritika is egyben, amelyre egyértelmű utalást tesznek a falakon található szarkasztikus szlogenek, az easter eggek formájában történő kikacsintások, vagy éppen azok a munkások, akikre teljes mértékben eldobhatóként és helyettesíthetőként tekintenek. A The Outer Worldsben nincsenek grandiózus űrcsaták, és a felfedezésre váró bolygóknak is csak egy kis részét járhatjuk be, de az izgalmas történet és a lebilincselő mellékküldetések miatt azt javasoljuk, hogy ha még nem tettétek, adjatok egy esélyt 2019 egyik legnagyobb meglepetésének.

Outer Wilds

Nem összekeverendő a lista előző szereplőjével, az Outer Wilds egy olyan különleges és egyben merész kalandjáték, amely a naprendszer felfedezésére invitálja a játékosokat. A bátor pionírok egy titokzatos időhurokban nyomozhatnak, amelyre pontosan 22 perccel egy csillag szupernóvává válása előtt kerül sor. Ennek következtében bizonyos helyszínek és rejtvények csak meghatározott időpontokban lesznek elérhetőek, ezzel tovább bonyolítva a számos titkot rejtő bolygók felfedezését és a történet felgöngyölítését egyaránt.

A Mobius Digital által fejlesztett játék sokkal kisebb léptékű kaland, mint a Starfield, azonban zseniális történetével, valamint az erre épülő meglepően egyedi játékmenetével remek kikapcsolódás lehet az ilyesmire fogékonyak számára.

Elite Dangerous

A legendás Elite alkotóinak műhelyéből származó Elite Dangerous egy egyedül is játszható, ám erősen multiplayer fókuszú alkotás. A felfedezésre és kereskedésre fókuszáló alkotásban űrcsaták is akadnak szép számmal, ám összetettségéből fakadóan nem kevés időt kell arra szánnunk, hogy igazán megbarátkozzunk a mechanikákkal és elsajátítsuk a sikerhez szükséges technikákat.

Ezt a már önmagában is meglehetősen grandiózus kalandot emelte a következő szintre a megjelenés után kiadott Odyssey kiegészítő, amelyben a játékosok gyalogosan is feltérképezhették a galaxis-szerte fellelhető bolygókat.

Prey

Szinte hihetetlen, hogy ugyanaz az Arkane Austin tette le az asztalra a Preyt, amelyik a nemrégiben tragikus állapotban megjelent Redfall felett is bábáskodott. A Bethesda által 2017-ben kiadott űr tematikájú játék a felfedezés mellett nagyban épít a szokásos Arkane-féle lopakodásra és fegyverkezelésre is, amelyek kreatív módon épülnek be a csavaros játékmenetbe. A kalandunk elején egy alternatív idősíkon találjuk magunkat, amelyben a mi történelmükhöz képest jócskán felgyorsult az űrverseny. Játékosként Morgan Yu felett vehetjük át az irányítást, aki egy űrállomáson rekedt alakváltásra és más rémisztő trükkökre képes ellenséges idegenek társaságában.

A Starfield hatalmas nyílt világával ellentétben a Prey játszótere sokkal szűkebb, de épp emiatt lehet remek választás azoknak a játékosoknak, akik a soha véget nem érő felfedezés helyett egy fókuszáltabb, erőteljesen történetközpontú sci-fi élményre vágynak.

Everspace 2

Ha izgatottan várod azt, hogy végre megépítsd, majd repülhess is az űrhajóddal a Starfield bolygói között, akkor lehet, hogy az Everspace 2 a legjobb választás számodra. A Rockfish Games alkotása teljes mértékben az űrcsatákat helyezi a középpontba, utazásod során meglepően sokféle harci helyzetben találhatod magadat, illetve számos rejtvényt is neked kell megfejtened, amikben nagy segítségedre válik majd az egyedileg testreszabott és finomhangolt űrhajód is.

Bár a játék egy klasszikus értelemben vett űrlövölde, mégis fellelhetsz benne néhány RPG-elemet. A fejlődési rendszer meglepően komplex és a történet során döntéseidtől függően számos tagot toborozhatsz a legénységedbe, akik később a segítségedre lehetnek bizonyos küldetések során. Az Everspace 2-nek egyébként elérhető a Steamen az ingyenes demója, érdemes kipróbálni.

Chorus

Minden bizonnyal 2021 egyik legalulértékeltebb játéka lehetett a Chorus, ami azonban okkal került fel a listánkra. Látványos környezetben gyors tempójú harcokat vívhatunk robusztus fegyverarzenállal, de a történet sem szorul a háttérbe, amelyet a fő sztoriszál mellett meglehetősen komplex mellékküldetések mélyítenek el. A tökéletesre csiszolt hangzásvilág és az igényes grafika pedig gondoskodik arról, hogy valóban a végtelen űrben érezhessük magunkat a kalandunk egésze alatt.

A Chorust leginkább az összeállításunk előző szereplőjéhez, az Everspace 2-höz tudnánk hasonlítani, és szinte biztosak is vagyunk abban, hogy erősen inspirálódtak belőle a fejlesztők, azonban ennek ellenére is egy kifejezetten egyedi és akciódús űrlövöldét sikerült összehozniuk, amit csak ajánlani tudunk a műfaj kedvelőinek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Destiny 2

Bizonyára a legtöbbeknek nem kell bemutatni a Bungie sikercímét, aminek teljes játékosbázisa mára már a 44 millió főt is átlépte. A Sony által nemrég felvásárolt stúdió PvP és PvE élményeket egyaránt kínáló alkotásában számos bolygóra és holdra látogatunk el a kampányküldetések folyamán, de magát a Naprendszert sosem hagyjuk el.

Az RPG-elemekkel (karakterosztályok, fejlődés, inventory stb.) dúsított Destiny 2 játékmenetének fókuszában a belsőnézetes harc, valamint a jobb loot megszerzése áll, ami nélkülözhetetlen a hatékonyság fokozásához. Bizonyos szegmenseit egymagunkban is játszhatjuk, ám online természetéből fakadóan a csapatjátékra épülő multiplayer dominál, főként raidek formájában. Kipróbálása egyáltalán nem terheli meg a családi kasszát, mivel a 2019-es New Light frissítése óta a játék free-to-play modellre váltott.

Mass Effect Legendary Edition

A Mass Effect Legendary Edition mind a három klasszikus Mass Effect-játékot tartalmazza, méghozzá felújított látvánnyal és frissített funkciókkal. A történet szerint 2183-ban járunk, évtizedekkel azután, hogy az emberiség a Marson rábukkant egy ősi faj hagyatékára, és az új technológiának köszönhetően szélesre tárult a galaxis kapuja. A sztoriba nagyjából akkor kapcsolódunk be, amikor fajunk épp bizonyítaná, hogy helye van a Tejút legerősebb civilizációi között (aminek az általunk irányított Shepard parancsnok első küldetése is fontos részét képezi), ám az események váratlan fordulatot vesznek.

A trilógia története kimagasló, és gyakran olyan döntések elé állítja a játékosokat, amik felett akár órákig is ülni lehetne. Az első rész fegyverkezelése és a vezetés még a felújított változatban sem sorolhatók a cím erősségei közé, okkal váltottak a fejlesztők a folytatásokban a Gears of War szériából ismerős fedezékharcos megoldásra. A BioWare fő művének felújított kiadása egy galaxison átívelő utazásra invitálja a játékosokat, melynek során az izgalmas harcok és a döntéseink által formálódó történet tartja majd fenn a figyelmünket.

No Man's Sky

Nem véletlenül állították sokan párhuzamba a Starfieldet a No Man's Sky-jal, ugyanis első blikkre drámainak tűnik a hasonlóság. Bár a Hello Games alkotása botrányos állapotban jelent meg, időközben olyan szépen kicsiszoltak a fejlesztők, hogy a mai napig az egyik legkiemelkedőbb felfedező-túlélő kalandként tartjuk számon. Ebben is procedurálisan generált bolygókat járhatunk be, ezért nem kell aggódnunk amiatt, hogy idővel kifogynánk a felfedeznivalókból. A komplex barkácsolási rendszer keretein belül ráadásul mind az űrhajónkhoz, mind a fegyvereinkhez új fejlesztéseket és technológiákat oldhatunk fel, amelyeket ezután különböző tervrajzok segítségével készíthetünk el.

A No Man's Sky egyébként még a premierje után hét évvel is masszív frissítéseket kap, úgyhogy ha még esetleg nem próbáltad ki a Hello Games sikerjátékát, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy rákészülj vele a Starfield megjelenésére.

A Bethesda csillagközi kalandja minden idők talán legambiciózusabb és legösszetettebb sci-fi RPG-jének ígérkezik, Todd Howardék már 25 éve dolgoznak a koncepción (persze maga a fejlesztés ennél jóval kevesebb időt vett igénybe). Mindazonáltal több szempontból is nagy a tét, ugyanis nyilvánvalóan a Starfieldet szánja a Microsoft az év legnagyobb durranásának. Mi mindenesetre bizakodóak vagyunk a játékot illetően, és továbbra is figyelemmel követjük az ezzel kapcsolatos híreket és történéseket, amikről természetesen nektek is beszámolunk majd. És ne felejtsetek el ránézni az összeállításunkban szereplő címekre, melyek még akkor is érdemesek a figyelmetekre, ha amúgy nem hozott titeket lázba a Starfield.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)