Ezek most a leggyönyörűbb videojátékok

|

Ha ezeket a címeket választod, a látványra biztosan nem fogsz majd panaszkodni.

Hirdetés

Több tematikus listát is összeállítottunk már nektek (legutóbb például 10 olyan idei játékról emlékeztünk meg, amik méltatlanul kevés figyelmet kaptak), viszont az egyik legszembetűnőbb ismérv mentén eddig még nem végeztünk gyűjtést. Az elmúlt évek során azonban olyan mértékű technikai fejlődésnek lehettünk szemtanúi, amik korábban soha nem látott szintre emelték a videojátékokat. Éppen ezért úgy éreztük, hogy eljött az ideje annak, hogy kiválogassuk a leglátványosabb darabokat.

Ebben az összeállításban 10 olyan videojátékot találtok, amik bár sok egyéb szempontból is kiválóak voltak, most csak és kizárólag a grafikájuknak, és az aprólékos részletességgel megalkotott, ámulatba ejtő világuknak köszönhetően biztosították be a helyüket a listán.

Persze nem minden a külső, éppen ezért fontos kihangsúlyoznunk, hogy a gyűjtésünk, mint egyébként mindig, most is teljesen szubjektív, ezért tehát arra biztatunk titeket, hogy egészítsétek ki a listát, és írjátok meg kommentben, hogy szerintetek mik a leggyönyörűbb videojátékok.

Hirdetés

Red Dead Redemption 2

Nem is kezdhetnénk mással, mint a Rockstar vadnyugati kalandjaival, azoknak is a legutóbbi felvonásával. Ugyanis annak ellenére, hogy a Red Dead Redemption 2 immáron öt éve, hogy napvilágot látott, még most is gyakran köröket ver a legújabb megjelenésekre. Legalábbis a látvány tekintetében szinte biztos, hiszen a részletgazdag nyílt világában készült képekről egy laikusnak még hosszas mélázás után sem könnyű egyértelműen eldönteni, hogy vajon a játékban vagy a valóságban készültek-e.

De beszélhetnénk még akár a karakterek kidolgozottságáról, a folyamatosan változó, ránk is reagáló környezetről, a testünk és lovunk fokozatos koszolódásáról, és persze az aprólékos részletességgel megalkotott fegyvermodellekről is, amik az egyik leggyönyörűbb videojátékká avanzsálják a Rockstar western-eposzát.       

The Callisto Protocol

Hatalmas hype övezte 2022 decemberében a Dead Space atyja által alapított Striking Distance túlélőhorrorját, amire nem csak Glen Schofield miatt figyeltek fel a játékosok. A beharangozó előzetesek valóban meggyőzőre sikerültek, így nagy reményekkel indultunk neki mi is a Jupiter holdjának, és a Black Iron Prison legsötétebb titkainak a kifürkészésére, azonban hamar szembesülnünk kellett azzal, hogy egy meglehetősen sablonos sztorit kaptunk, egy elképesztően lomha harcrendszerrel karöltve, amin csak tovább rontott az unalmas és repetitív játékmenet. Volt egy dolog azonban, ami miatt még most is szívesen gondolunk vissza a játékra. Ugyanis a The Callisto Protocol a maga borzongató módján pazar látványt tárt elénk, aminek hatását az erős hangzásvilággal sikerült fokoznia.

A karaktereket elképesztő részletességgel alkották meg a fejlesztők, kiemelt figyelmet fordítva az arcokra, amik olyan valósághűre sikeredtek, hogy kis híján olvasni tudtunk az egyes szereplők gondolataiban. De említésre érdemesek még akár a játék későbbi hányadában felbukkanó havas pályarészek is, ahol egyszerre álltunk döbbenten a látottak előtt, és éreztük a csontig hatoló hideget, mindezt a kiemelkedő grafikának köszönhetően. Kár, hogy játéktervezés tekintetében még a 2008-as Dead Space szintjét sem közelítette meg, pedig szinte minden adott volt a sikerhez.

God of War: Ragnarök

Noha az Elden Ringnek hála az év játéka díjról lecsúszott, azért még így is bőven van miért emlékeznünk a 2022-es God of War: Ragnarökre, ami az előző felvonás történései után vette fel a fonalat, ezzel lezárva Kratos, és az immáron 14 éves Atreus északi kalandjait. Nem mintha a 2018-as etap már nem nézett volna ki parádésan, de mégis, a Ragnarök a jelen generációs PlayStation konzolok erejét kihasználva minden szempontból magasabbra tudta tenni a lécet. A Santa Monica Studios ismételten bizonyította a rátermettségét, és apró, mégis számottevő finomságokkal tökéletesítette a folytatást.

A Fimbulvinter, avagy a telek telének az eljövetele immáron egy jóval zordabb és fagyosabb látképet tárt elénk, ami még ennek ellenére, vagy talán pont ezért sokkal szebb volt, mint korábban. Nemcsak a karaktermodellek és az egyes pályarészek, hanem a fényeffektusok és a tükröződések is jóval részletesebbek, ezáltal pedig természetesebbek lettek, még immerzívebbé téve az istenekkel való hadakozást.

Alan Wake 2

Okkal szörnyedtek el sokan, amikor meglátták az Alan Wake 2 gépigényét, ami hát finoman szólva is, igen combosra sikeredett. Mondjuk erre már az előzetesek alapján is számítani lehetett, amikből egyértelműen lejött, hogy minden téren komoly szintlépésre kerül majd sor a folytatásban, legelőször is látvány tekintetében. Nagyon nem is ért minket meglepetés, ez olyannyira így lett, hogy a Remedy csapatának sikerült az év egyik legszebb játékát letennie az asztalra, amit a The Game Awards díja is igazol.

Az egyszerre két szálon futó, Alan és Saga kalandjait követő folytatás alatt az a saját fejlesztésű Northlight Engine zakatol, ami már a Quantum Break és a Control alatt is igen szépen muzsikált. Noha valóban bivalyerős vas szükséges ahhoz, hogy teljes pompájában csodálkozhassunk rá az Alan Wake 2 minden szépségére és szörnyűségére, azért a konzolosoknak sem kell különösebben aggódniuk, hiszen nekik is káprázatos látványban lesz részük, persze amennyiben csak bírják idegekkel.

Ghost of Tsushima

A mongol megszállás alatt álló Japán szigetvilágba repített el minket a Sucker Punch 2020-as szamurájkalandja, a Ghost of Tsushima, ami anno még PlayStation 4-exkluzívként mutatkozott be. Időközben azonban megtörtént a generációváltás, és a fejlesztők voltak olyan gálánsak, hogy a PlayStation 5 tulajoknak felfrissítve, még mutatósabb kimonóba csomagolva regélték el Jin Sakai kalandjait, amelyeket már a már kifutó konzolon is ámulatba ejtőnek találtunk.

A Director's Cutban Tsushima és Iki szigetét bejárva ugyanis filmbeillő, festői tájakon nyargalhatunk a hátasunkkal, a cseresznyevirágok szirmainak hullása már tényleg csak a hab a tortán. A Ghost of Tsushima legnagyobb erőssége egyértelműen az elbűvölő világa és a páratlan atmoszférája mentén érhető tetten, így méltó helyet foglal el a leggyönyörűbb videojátékok sorában is.

Cyberpunk 2077

Mostanra már senkinek sem kell részleteznünk a Cyberpunk 2077 történetét, melyet az egyértelműen elsietett megjelenését követően lényegében három év után sikerült készre csiszolniuk a fejlesztőknek. A megszámlálhatatlan bugtól és a be nem teljesített ígéretektől eltekintve azonban egy dologban már az elején is kiemelkedő volt a CD Project RED alkotása: mégpedig a látványában. Nem véletlen, hogy még most is az egyik legnépszerűbb benchmark játékként tartják számon a lengyelek 2020-as akció-szerepjátékát, amihez nemrég jelent meg a Phantom Liberty kiegészítő.

Persze nemcsak ennek az új helyszíne, Dogtown, hanem Night City neonfényei is rabul ejtik az embert. Érdemes csak úgy céltalanul fel és alá autózni a városban, vagy egy teraszra kiülve gyönyörködni a panorámában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Control

Nem csak a csavaros történetével és játékmenetével emelkedett ki a Remedy 2019-es akció-kalandjátéka, ugyanis a Control grafikailag is lenyűgöző alkotás. Már az Alan Wake 2 kapcsán is szóba került az a bizonyos Northlight Engine, amelyre persze itt sincs panasz, viszont rengeteget dob még az összképen a játék művészeti stílusa is. A Control mindemellett ügyesen játszik a fényekkel és a tükröződésekkel, amik egy RTX-es videókártya birtokában még szembetűnőbb eredménnyel járnak.

Ráadásul időközben Jesse Faden természetfeletti kalandja is ráncfelvarrást kapott, így most már a jelen generációs konzolokon is részletekbe menően vételezhetjük szemre az iratszekrényekből kirepülő papírkötegeket, vagy éppen a falakból kihasított, apró darabokra hulló betontömböket is.

Microsoft Flight Simulator

A repülős szimulátorok koronázatlan királyaként nem hagyhattuk le a listánkról a Microsoft Flight Simulatort sem, ami egy sokkal komplexebb és nagyobb vállalás, mint azt elsőre gondolnánk. Az először 1982-ben napvilágot látott játék már akkoriban is számos, a korát meghaladó megoldással rukkolt elő. A folyamatosan fejlődő technológiáknak köszönhetően azonban a Microsoft kisebb-nagyobb kihagyásokkal, amikor szükségét érezte, mindig felzárkóztatta a sikerjátékát. Ez történt az Asobo értő kezei által formálódott 2020-as felvonással is, mely még azokat is el tudta bűvölni, akik már a sámliról is leszédülnek, a repüléstől meg egyenesen rettegnek.

A műholdas adatokra építkezve, a nagyvállalat Azure AI-alapú platformjának és a Bing térképezési képességeinek köszönhetően lényegében a Földünk minden létező részére eljuthatunk a játékban, így ha éppen kedvünk tartja, akár a saját otthonunk fölött is elsuhanhatunk. És ha ez nem lenne elég, mintegy 37 ezer, a valóságban is létező repteret célozhatunk meg az eredeti változatok pontos másolataiként funkcionáló, gondosan megalkotott légi járművek közül válogatva. A Microsoft Flight Simulator tényleg mindent megad a repülés szerelmeseinek, de a realisztikus világa miatt még a kevésbé hardcore játékosok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát.

Marvel's Spider-Man 2

Kérdés nélkül az idei év legnagyobb dobásának szánta a PlayStation a Marvel's Spider-Man 2-t, és az Insomniac Games idén sem okozott csalódást, ráadásul Peter és Miles közös kalandja még az előző, egyébként kiválóan sikerült részt is felül tudta múlni. A PlayStation 5 erőforrásait kihasználva töltőképernyők nélkül, szélsebesen lengedezhetünk (és most már szárnyalhatunk is) a gamerújságírók egyik legelcsépeltebb kifejezésével élve, immáron jelentősen kibővült, élő és lélegző város benyomását keltő New York felhőkarcolói között.

Az iszonyatos tempót diktáló játékmenet során azonban érdemes lehet megállni néhány percre, és vetni egy pillantást a nagy odafigyeléssel kidolgozott épületekre, vagy éppen kedvenc hálószövőink szereléseire, amiken egészen közelről nézve még a varrásokat és a koszfoltokat is kiszúrhatjuk. Éppen ezért biztosan a Marvel's Spider-Man 2 lenne az egyik olyan játék, amit előkapnánk, ha valaki azt kérné tőlünk, hogy meséljünk arról, hol is tartanak jelenleg a videojátékok.

Forza Horizon 5

Sokan eredtek már a nyomába, és tény, hogy több ígéretes próbálkozás is született (legutóbb például a The Crew Motorfest), azonban érdemben még nem igen talált a saját kategóriájában versenytársra a Forza Horizon, ami persze nem véletlen. A környezet és a látkép mindig is az autós játékok szerves részét képezte, amit a Playground Games 2021-es felvonásában is csak méltatni tudunk. Mexikót bejárva ugyanis egészen hihetetlen helyekre juthatunk el, kezdve a fényűző tengerparti üdülőktől és a festői kisvárosoktól, egészen a fülledt, saras dzsungelekig. Kétség nem fér hozzá, könnyedén tölthetnénk meg egy teljes fotóalbumot ezekkel, amik ráadásul rengeteg titkot és feltárásra váró rejtély tartogatnak magukban.

A Forza Horizon 5-ben persze nem csak a tájra, hanem a járművek részletes és precíz megalkotására is gondosan ügyeltek a fejlesztők, minek köszönhetően valóban magával ragadó élményben lehet részünk.

A mi listánk most véget ért, de nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy ti mely alkotásokkal egészítenétek ki a gyűjtést. Írjátok meg bátran, hogy szerintetek mik most a leggyönyörűbb videojátékok!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)