Ezek voltak a kedvenc játékaink 2022-ben

|

Kevéssel ezelőtt átléptünk 2023-ba, ezért itt az ideje, hogy felfedjük, mely játékok okozták nekünk a legtöbb örömet az elmúlt évben.

Hirdetés

Szada - Tekintve, hogy a Mass Effect: Legendary Editionbe több mint 120 órám csúszott bele, kár lenne tagadni, hogy Shepard parancsnok megszépített trilógiáját imádtam a legjobban 2022-ben, de voltak azért más nagy kihívók is a szimpátiámért vívott bajnokságban. A Grounded például életem talán legjobb túlélőjátékává lépett elő, az Obsidian zseniálisan formálta a maga képére ezt a műfajt, valamint a Far Cry 6-ban is örömmel kentem el El Presidente száját, és kifejezetten szórakoztatónak találtam a crossover tartalmakat.

Ezeken kívül a Teenage Mutant Ninja Turtles: Shredder's Revenge-et egyedül és kooperatívan is nagyon szerettem, a Coffee Talk segített lecsendesíteni az agyamat és relaxálni a hétköznapi rohanásban, a Pentiment rövid időn belül a szívem csücskévé vált az egyedi hangulata miatt, a Marvel Snap pedig több szabadidőmet vette el, mint amennyit be mernék vallani. Utóbbi igaz a Vampire Survivorsre is, amely már mobilokra is elérhetővé vált. Még próbálok ellenállni egy ideig. 

Hirdetés

Hunter - A 2022-es év nekem a Dragonflighton túl (amiről áradoztam eleget, nem is untatnálak benneteket ezzel) a verekedős címekről szólt. Mindig is nagyon érdekelt a műfaj, de tavaly valami elkapott és úgy igazán belecsúsztam az FGC-be: napi 6-7 óra gyakorlást szántam nyáron a Guilty Gear Strive-ra, agyonverettem magam a veteránokkal a Street Fighter III 3rd Strike-ban, és kitanultam a Tekken alapjait a 7. részben. Még mindig nem vagyok elég jó játékos ahhoz, hogy egy versenyen megállhassam a helyem, de a helyi FGC partikon bárkit leverek, amíg nem Street Fighter V-ről van szó. A harcos ösvényem végén egyébként a Street Fighter 6 béta várt, ami egyértelműen az évem csúcsa volt.

Az a játék már most közel tökéletesen hoz mindent, amire csak vágynék egy 2023-as verekedős címtől: a lobbiban megvan a közösségi hangulat, a játékélmény pörgős, az irányítás precíz és a harcélmény utánozhatatlan. Nagyon izgatottan várom az előttünk álló hónapokat, mert az Street Fighter 6-ban biztosan nem fogok csalódni, és ha mellé a Tekken 8 és a League of Legends Fighting Game is befut majd, akkor 2023 egy legendás év lesz.

Zs - A tavalyi szezont nyilván az Elden Ring nyerte, engem viszont inkább a Knights of Honor 2: Sovereign nyűgözött le azzal, hogy a 18 évnyi szünet ellenére is remek érzékkel alkotta újra azt a hiánypótló, megközelíthető grand stratégiázást, ami miatt páran a világon a mai napig óriási becsben tartjuk az egyébként nem túl jelentős első részt. Ez persze azt jelenti, hogy a Sovereign nem is lépett ki az előd kissé egyszerű árnyékából, de én személy szerint nem is vágytam többre, a többiek pedig a Crusader Kings III páncélos vállain sírhatják el a bánatukat.

2022-ből kiemelném még a Pentimentet is, amely az Obsidian hírnevét öregbítve ismét bebizonyította, hogy milyen csodás történetmesélő médium is a videojátékoké. Évbúcsúztató soraimat pedig az Iron Marines Invasion méltatásával zárom, pár önfeledt órát ugyanis ebbe a prémium mobilos stratégiába is sikerült beletolnom. Ha viszont elengedhetem a szigorúan vett 2022-es megjelenéseket, akkor nálam bizony az Xboxra és beköszönt Deathloop aranyozta be az évet, amit a fa alatt (na jó, attól kicsit távolabb, néhány fallal odébb) is tolni fogok.

Mookid - Ha szigorúan a minőséget és az ár-érték arányt nézném (bármit is jelentsen ez a videojátékok esetében), valószínűleg én is az Elden Ringgel és a Ragnarökkel jönnék, ám egyrészt úgyis tele lesz AAA-címekkel a lista, másrészt a szívem is másmerre húz. Az év játéka címet ezért emberi és szakmai kötelességem a Cultic című csodálatos alkotásnak ítélni.

A végtelenségig tudnám sorolni az indokokat a grafikától a játékmenet flow-ján keresztül a meglepően komoly világépítésig, de most csak azt szeretném kiemelni, hogy az egész retró FPS-t egyetlen ember, egy bizonyos Jason Smith alkotta a két kezével. A textúráktól, animációktól kezdve a pályákon át a zenéig minden az ő műve, ami egészen elképesztő teljesítmény, csak ezért az 5-6 órás élményért (vagy hívjuk inkább tapasztalásnak) ott a helye a legnagyobbak közt. A Cultic emlékeztet arra, hogy minden szarság ellenére csodálatos korban élünk, és ha van egy ötleted, hiszel benne és beleteszed a munkát, minden lehetséges.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tonight - Nem tudtam minden játékot kipróbálni 2022-ben, amit szerettem volna, de szerencsére azért így is jutott különleges alkotásokból. Még anno a kétezres években megjelent PSP epizódokkal ismertem meg a God of War-sorozatot, aminek azóta is nagy rajongója vagyok, így nehéz megfogalmaznom, hogy mennyire nagy hatást gyakorolt rám a God of War Ragnarök, különös tekintettel a játék befejezésére.

Mindig is úgy tartottam, hogy Kratos története többet rejt magában, mint amennyi a felszínen látszik, így hatalmas élmény volt látni, hogy mennyire árnyalt és érett karakter lett a története végére és mennyi mondanivalóval sikerült megtölteni az eposzi utazását. Szintén nagyon tetszett az egy fokkal talán kevésbé ambiciózus Stray, ami leginkább bájával és hangulatával tudott megragadni. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Chava - Noha korábban is elő-előfordult, hogy valamely aktuális slágerjáték helyett inkább a korábban megtapasztalt élményeket kívántam felidézni, tavaly ez a sóvárgás minden korábbinál erősebbé vált. Így fordulhatott elő, hogy lényegesen több időt töltöttem a Dragon Age, a Mass Effect és a The Witcher szériákkal, mint bármilyen más játékkal. Ismerős közegükben megnyugvásra leltem a minket körülvevő világ őrülete elől menekülve. De azért kellemes meglepetésekkel is tudott szolgálni az iparág 2022-ben: sokat vártam az Amicia és Hugo történetét folytató A Plague Tale: Requiemtől, és ezt szinte maradéktalanul meg is kaptam, továbbá élvezettel navigáltam át újra és újra élete legrosszabb napján Colt Vahnt a Deathloopban.

Szintén a mérleg pozitívumoknak fenntartott serpenyőjében kapott helyet az As Dusk Falls, a Grounded és a Pathfinder: Wrath of the Righteous, ám a legnagyobb hatást rám az Obsidian különleges kalandjáték-RPG hibridje gyakorolta. Kiskorom óta rajongok a történelemért, azon belül is a középkorért, aminél csak a régi könyvek iránt érzett vonzalmam erősebb (időnként el is töprengek azon, hogy miért is nem lettem könyvtáros), ezért aztán a korabeli illusztrációk és fametszetek képi világát fordulatos krimivel házasító Pentiment nálam tökéletesen betalált. Még a csupán alfaként létező, de már most roppant ígéretes - be is szippantott rendesen - Warhammer 40,000: Rogue Trader sem tudta megszorongatni.

Viszont ennyi elég is rólunk, inkább ti meséljetek lent a kommentek között azokról a játékokról, amelyek 2022-ben mélyen megérintettek, amelyekkel a legtöbb időt töltöttétek, és amelyekre mindig jó érzéssel fogtok visszaemlékezni.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)