Hirdetés

E3 2018 - a Dying Light térképének négyszeresét kapjuk a folytatásban

|

A Dying Light 2-ről egy kicsit többet meséltek a fejlesztők a zárt ajtók mögött, mint amit a színpadon mutattak.

Hirdetés

Variety újságírója belógott a zárt ajtók mögé, hogy egyrészt megnézhesse az E3-ra kivitt Dying Light 2 demót, másrészt kikérdezhesse a fejlesztőket.

Hirdetés

A srácok elmondása szerint a játék minden része fejlődött. A folyékony parkour mozgás is sokkal jobb lesz a folytatásban, és új mozdulatokat is kapunk a harcokhoz. A demóban azt láthatták az ott lévők, ahogy a játékos az ablakon kiugorva támadja le az egyik zombit. Most csukjuk be a szemünket, és képzeljük el ezt a jelenetet együtt.

A vezető dizájner, Tymon Smektala kiemelte, hogy a játék helyszíne négyszerese az első részének. Az utolsó meglévő emberi települést fogjuk bejárni és megmenteni. A világban egyébként rengeteg tárgyat, és helyzetet használhatunk majd a harchoz. A demóban például egy táblákból összerakott fegyverrel csapta agyon emberünk az ellenfeleit.

Lesznek úgynevezett parkour feladványok is, ami azt jelenti, hogy el kell majd jutnunk A-ból B-be egy bonyolult pályán keresztül.

A sztoriban ezúttal számítanak majd a döntéseink, és az egész narratíva komolyabb fókuszt kap, köszönhetően az író, Chris Avellone (Fallout: New Vegas, Witcher 3) munkájának.

Ettől függetlenül szabadon kalandozhatunk majd a folytatásban is. A Techland nagyon szeretné, ha legalább annyit játszanánk majd a folytatással, amennyit az első résszel, ebben pedig a dinamikus coop rendszer is segíteni fog. Smektala úgy fogalmazott, hogy

amikor coopban játszunk, akkor barátaink városát, barátaink "valóságát" fogjuk meglátogatni.

Hogy ez mit jelent, azt majd Dying Light 2 megjelenés után fogjuk megtudni, ami 2019-ben lesz esedékes PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)