Hirdetés

Újabb Hongkongért tüntető játékosokat tiltott el a Blizzard

|

Úgy néz ki, hogy még mindig nincs vége a botránynak, ami Blitzchung kitiltásával kezdődött.

Hirdetés

Nehéz idők járnak a Blizzardra, ugyanis egy Hearthstone játékos eltiltásával magukra vonták a népharagot. Blitzchung a hongkongi tüntetésekkel szimpatizálva vett föl maszkot, ami azonban a Blizz által felállított e-sport szabályrendszer értelmében nem fér bele egy verseny közvetítésén, ezért pedig büntetést is kapott. Már úgy tűnt, hogy elcsitulnak a kedélyek, amikor is egy újabb csapat szólalt fel a tüntetők mellett, ez pedig értelemszerűen újabb eltiltást vont maga után.

Hirdetés

Az American University Hearthstone csapata a Blizzard egyik streamjében tartott fel egy táblát, amire az volt írva, hogy "Szabadítsák fel Hongkongot, bojkott a Blizz-re". A provokatív cselekedet nyilvánvalóan következményekkel jár, a csapat tagjait hat hónapra eltiltották a versenyektől. Ennyi időre csökkentette végül a Blizzard Blitzchung büntetését is, és úgy néz ki, hogy ez lesz a sztenderd eljárás, ha valaki egy hivatalos verseny közvetítésében szeretné kifejezni a világ eseményeiről alkotott véleményét. Az újságírók megkeresésére a Blizzard a következőket felelte:

"Határozottan bátorítunk mindenkit a közösségeinkben, hogy megosszák a nézőpontjukat azokon a helyeken, amik pontosan erre valók. Azonban a hivatalos közvetítéseinknek a játékról és a versenyről kell szólnia, és egy olyan helynek kell lenniük, ahol mindenki szívesen látott. Ha a csatornáinkon teret engedünk az olyan személyes véleményeknek, amik kényes témákat érintenek, akkor elvész amiről szólniuk kéne: az e-sportról."

A cég a korábbi eltiltás kapcsán is hasonló közleményt tett közzé, és a jelek szerint az egyre komolyabb tiltakozások és tüntetések hatására sem változtat álláspontján. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)