Lake
Gondoltál már valaha is arra, hogy hátrahagyd a nagyváros forgatagát, az iroda zsibongását és a halaszthatatlan teendőket, amelyekkel a főnököd éjszaka, a hétvégén, sőt még a szabadságodon is megtalál? Nos, a negyvenes éveiben járó, egy szoftvervállalatnál kulcspozíciót betöltő Meredith Weiss épp erre készül 1986 szeptemberében, ugyanis megígérte, hogy helyettesíti a postai kézbesítőként dolgozó apját az oregoni Providence Oaksban. Mindössze két hétről van szó, de ennyi idő is bőven elég lehet arra, hogy az ember átgondolja az életét, ha mindennap egy festői szépségű tavat kell körbeautóznia.
Bár a Lake játékmenete nagyrészt a küldemények kiszállítására épül, mégsem érezzük munkának. Erről a régi barátságokat felelevenítő és új ismerősökre szert tevő Meredith szerteágazó, többféle lehetséges befejezéssel kecsegtető történetén túl leginkább a játék hibátlanul eltalált atmoszférája tehet. Amikor épp a megadott címre tartunk a furgon volánja mögött ülve, és felcsendül a Last Days of September, az Open Sky, vagy esetleg bármelyik másik szám a soundtrackből, akkor azt kívánjuk, bárcsak sose érne véget a címlista, és sose fogyna ki alólunk az út.
Marvel's Spider-Man
Sokáig tartott, mire az iparág eljutott odáig, hogy a szuperhősös témájú alkotásokra ne lélektelen, a mozifilmek népszerűségéből hasznot remélő mellékprojektekként tekintsen, hanem a saját lábukon megállni képes, objektív mérce alapján is minőséginek nevezhető játékokként. Tökéletes példa erre a Rocksteady Arkham sorozatától a koronát elcsenő Marvel's Spider-Man, amelyben egy már érettebb, a húszas évei elején járó Peter Parkert terelgetve taníthatjuk móresre New York bandáit, és minden szupergonoszt, aki keresztezni merészeli Pókember útját.
Az Insomniac akció-kalandjának most nemcsak az kölcsönöz aktualitást, hogy kevesebb mint két hónappal ezelőtt napvilágot látott a PC-s változat, továbbá a Miles Moralesre fókuszáló spin-off is befut még az év vége előtt, hanem az is, hogy a Doktor Octopuszt, Elektrót, Keselyüt és Pókember számos további ellenfelét felvonultató kaland ősszel játszódik. Ez már azelőtt feltűnik az évszaknak megfelelő utcai viseletet hordó NPC-k, valamint a sugárutakat szegélyező fák koronájának látványából, hogy megérkeznénk a sárgába, vörösbe és barnába öltözött Central Parkba.
Stardew Valley
Nem vitás, hogy a harc is a csomag része, de az a húszmillió játékos, aki mostanáig befizetett a Stardew Valley-re, elsősorban azért választotta Eric "ConcernedApe" Barone egyszemélyes indie projektjét, hogy amikor alkalom kínálkozik rá, néhány órára kiszálljon a hétköznapok mókuskerekéből, és játékbeli nagyapjától örökölt farmja gondozásának szentelje figyelmét. Nyugalommal és elégedettséggel tölti el az embert, hogy munkája következtében a gazzal felvert földek rendezett ágyásoknak adják át a helyüket, a szeretettel gondozott haszonállatok sokasodásnak indulnak, és eközben a címbéli völgy is lassan újra felvirágzik.
Ebben szerepet játszik az ott élő NPC-k alkotta közösség is, amelynek a játékos is a részesévé válhat, és ha ügyesen építgeti kapcsolatait, nemcsak barátokra tehet szert, hanem párt is találhat magának, akivel családot alapíthat. A gazdálkodás mellett a bányászat, a főzés és a craftolás szerelmesei is képes elvarázsolni a Stardew Valley, nem is beszélve a pecásokról, akik szívmelengető pixel artos környezetben kergethetik a halakat, miközben andalító zene szól, és a szél megsárgult faleveleket hajt maga előtt.
The Last of Us
Bostonból Salt Lake Citybe autóval körülbelül 36 óra alatt lehet eljutni, míg repülővel ennek a hatoda is bőven elegendő a Google Térkép szerint, a The Last of Us főszereplőinek azonban nagyjából egy teljes évre volt szükségük ehhez a mutatványhoz. Persze Joel és Ellie nem a legrövidebb úton haladtak, számtalanszor kényszerültek nagyobb kitérőt tenni, és eközben csak elvétve élvezhették egy autó ülésének, vagy egy ló nyergének a kényelmét. Ellenben annál gyakrabban kellett a gombafertőzéstől zombiszerű állapotba került clickerek, vagy épp a civilizált egymás mellett élés írott és íratlan szabályait felrúgó gazemberek miatt az életükért küzdeniük.
A Naugth Dog posztapokaliptikus akció-kalandjának cselekménye 2033 nyara és 2034 nyara között zajlik, ebből fakadóan az Egyesült Államok bő háromnegyedét átszelő utazás során ősz a Wyoming állambeli Jacksonban éri Joeléket. A The Last of Us Part II-ben is fontos szerepet játszó településen az fertőzésre immunis tinilány védelmezőjéül szegődött férfinak személyes jellegű gondokkal is szembe kell néznie. S bár a hangulat átadására a PlayStation 3-generációt parádésan búcsúztató eredeti The Last of Us is képes, a korszerűbb látvány miatt javasolt ezt a történetét a PS4-es remasterrel, sőt még inkább a PlayStation 5-re már kiadott, PC-re pedig később érkező remake-kel újraélni, vagy első alkalommal megtapasztalni.
The Vanishing of Ethan Carter
Helyes volt a People Can Fly társalapítójának, Adrian Chmielarznak a megérzése, hogy miután a Tencent bevásárolta magát a lengyel stúdiót bekebelező Epic Gamesbe, teljesen a háttérbe fognak szorulni az olyan narratív játékok, mint amelyeken ő szeretett volna dolgozni. Ezért lépett ki és hozta létre az eredeti Painkiller fejlesztőinek kemény magjával közösen a The Astronauts stúdiót, amely debütáló játékaként meglepő módon nem egy gyors tempójú FPS-t tett le az asztalra, hanem egy jóval nyugisabb, misztikus sétaszimulátort.
Ez volt a 2014-ben megjelent The Vanishing of Ethan Carter, amelyben a címszereplő kisfiú kéri az általunk irányított, paranormális ügyekre szakosodott Paul Prospero segítségét. A nyomozás során apránként fény derül a múltbéli tragikus események részleteire, és ha kellően körültekintőek vagyunk, a teljes, mellbevágó igazságot is megismerjük. A cselekmény mellett a szemet gyönyörködtető táj a játék másik nagy erőssége, nem véletlen, hogy a Redux kiadásba már bekerült a Free-Roam mód, ami lehetőséget ad arra, hogy semmitől sem zavartatva barangoljuk fel és alá az ősz jellegzetes színeiben pompázó völgyben.
Ti melyik, őszi hangulatot árasztó játékkal egészítenétek még ki a válogatást?
