Hirdetés

A Diablo II 11 év után kap egy kasztokat érintő frissítést

|

Igazából a Diablo II: Resurrectedhez érkezik, de a lényeg, hogy a Blizzard még nem végzett a játékkal.

Hirdetés

A Diablo II legutóbbi nagyobb tapasza az 1.13c volt, ami 2010. március 23-án jelent meg. Most, 11 évvel később bejelentették a 2.4-es csomagot, ami ugyan már a Diablo II: Resurrectedhez készül, de érthető, hogy a Blizzard már nem az eredeti játékba pakol energiát.

A fejlesztők célja ezzel a frissítéssel, hogy beindítsák a Ladder játékmódokat, valamint hogy átfésüljék a kasztokat és rendbe tegyék a képességeiket.

Hirdetés

Az Amazonnál például a közelharcos képességeit fogják felerősíteni, a Druidnál pedig az idézéseket, a Werebear formát és az Elemental képességeket tolják meg. A legtöbb kasztnál lesznek kisebb-nagyobb módosítások, és még Sorceresshez is hozzányúlnak majd, attól függetlenül, hogy a fejlesztők szerint egyébként a karakter nagyrészt rendben van.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A 2.4-es frissítés először a tesztszerverekre fog felkerülni valamikor 2022 elején, de addig is a fejlesztők jelentkeznek majd beszámolókkal. A játék producere, Matthew Cederquist az érkező átalakításokról MrLlamaSC műsorában mesélt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)