Hirdetés

Xbox 360 - a következő frissítéssel vége a Microsoft pontoknak

|

Nem kell megvárni az Xbox One megjelenését, hogy végleg búcsút inthessünk a Microsoft által bevezetett virtuális fizetőeszköznek.

Hirdetés

Gyermekeink már soha nem tudhatják meg, milyen volt a boltban megvenni a Microsoft Pontokat, beírni a kódot, majd felelőtlenül elkölteni 800 pontot az avatarunk felöltöztetésére.

Nem valószínű, hogy az Xbox Live felhasználóinak többsége hiányolni fogja a macerás rendszert, ami mára már egyébként is értelmét vesztette. Marc Whitten, a Microsoft chief product officere elárulta, hogy az Xbox 360 következő rendszerfrissítésének megjelenése után már nyoma sem lesz a pontoknak, helyüket minden ország saját valutája veszi át. „A következő Xbox 360 frissítés után ha vásárolsz valamit vagy beváltasz egy Microsoft pont kódot a konzolodon a Microsoft felhasználói fiókoddal, [már nem pontot, hanem] annak megfelelő összeget írunk jóvá számodra.” - olvashatóak az örömteli szavak egy Xbox Wire-ös blogbejegyzésben. A pontkártyákat tehát továbbra is be lehet váltani (amíg érvényességüket nem vesztik), de csak pénzre. Vigyázni kell viszont, ugyanis az az összeg, amit így helyeztünk accountunkra, 2015. június 1. után elveszik - amit viszont pénzként raktunk rá, az ugyanúgy megmarad. Az MS Pontok eltörlését az E3-on jelentette be a Microsoft, az új rendszerfrissítés bétatesztelése június óta tart, megjelenésére heteken belül számítunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)