Hirdetés

A következő Starfield patch orvosolja a Bethesda szerepjátékának egyik nagy hiányosságát

|

PC-n és konzolon is jobb élményt ígér az új frissítés.

Hirdetés

Két hónappal a rajtja után már értelemszerűen nem a Starfield a legizgalmasabb videojátékos téma, de továbbra is sokan töltik azzal a szabadidejüket, hogy bolygókat térképeznek fel, küldetéseket teljesítenek, űrkalózokra vadásznak (esetleg ők maguk fosztogatnak), önfenntartó helyőrségeket alapítanak, esetleg űrhajókat terveznek és építenek. Még az egyelőre hivatalosan nem támogatott modok nélkül is tengernyi tennivalóba temetkezhet, akit beszippant a Bethesda gigantikus homokozója.

Eközben persze jönnek szép sorjában a kisebb-nagyobb javítások is, bár nem olyan tempósan, ami üdvös lenne. Így például a PC-s közösségnek változatlanul nélkülöznie kell az Nvidia DLSS-támogatást.

Hirdetés

Ez azonban hamarosan megváltozik, mert a Bethesda a jövő hét folyamán élesíti a sokak által hiányolt grafikai beállítási lehetőségeket, igaz, egyelőre csak a Steamen, és ott is csupán bétaként - erősítette meg a stúdió Twitter/X-fiókja. Azért esett erre a megoldásra a választás, mert a fejlesztők kíváncsiak a felhasználók visszajelzéseire, mielőtt szélesebb körben is elérhetővé tennék a frissítést, mely nemcsak a PC-s kiadás optimalizációját javítja, hanem az xboxosét is. Az AMD videokártyák tulajdonosainak fontos FSR3-támogatást azonban sajnos nem ez az update fogja elhozni, ezt a hiányosságot majd egy későbbi patch orvosolja.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)