Hirdetés

A Lost in Random egy nagyon stílusos látványvilággal megáldott játék lesz

|

A különleges kaland főszereplője a jelek szerint egy lány és egy életre kelt dobókocka lesz.

Hirdetés

Nem igazán nyerte el a játékosok tetszését a nemrég megrendezett EA Play Live, amelyen a nagyobb volumenű játékok mellett több indie cím is bemutatásra kerül. Ez utóbbi csoportba tartozik a Lost in Random is, ami az első trailere alapján egy kifejezetten egyedi látványvilágú játék lesz, ennyi pedig elég is volt ahhoz, hogy sokak érdeklődését felkeltse.

Hirdetés

A Zoink műhelyében készülő játék egy Random nevű, eléggé komor királyságba fog elkalauzolni majd bennünket, ahol minden lakos jövőjét egyetlen kockadobás dönti el. Ebben a nem éppen barátságos világban fog kalandozni Even, illetve társa, Dicey, akik azon ügyködnek majd, hogy megtörjék Random átkát.

Egészen érdekes alapszituációt találtak ki a fejlesztők a játékhoz, de nem ez lehet az egyetlen erőssége, ugyanis az első videót elnézve nagyon hangulatos kalandra invitálnak minket a fejlesztők.

A Lost in Random valamikor 2021-ben jelenhet meg, és ugyan még nem tudni, milyen platformokon lesz elérhető, nem lepődnénk meg túlságosan, ha PC mellett már az új generációs konzolokra is megjelenne. Nektek hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)