Hirdetés

Az FTC beperelte az Intelt.

|

Nem, nem, nem a Fradiról van szó, még csak az kéne - az amerikai Federal Trade Commissionról, azaz az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyeletről van szó.

Hirdetés

Ez egy igen fontos szervezet bármilyen amerikai kereskedelmi ügyben, egyfajta kereskedelmi hivatal voltaképpen.

Most ez az állami ügynökség perelte be az Intelt mert "olyan tevékenységeket végez, amelyek megerősítik monopolhelyzetét" - ezt pedig az amerikai törvények szigorúan tiltják.

Ez évben az Intel egyszer már fizetett 1,45 milliárd dollár büntetést az Európai Uniónak és nemrégiben 1,25 milliárdot kellett az AMD-nek fizetniük verseny-ellenes tevékenységükért. Ez az új per voltaképp ugyanez ellen a tevékenység ellen szól - új vádakkal - s az előző büntetéseket elnézve nem is alaptalanok azok a vádak...

Az EU azzal vádolta az Intelt, hogy egyes gyártókat lefizetett, hogy Intel chipekkel gyártsa gépeit AMD helyett, illetve AMD-t használó egyéb cégeket megfenyegetett, hogy rosszul járnak, ha a kisebb chipgyártó termékeivel szerelik gépeiket. Az FTC beadványában hozzátette, hogy emiatt a rossz gyakorlat miatt "potenciálisan jobb" chipek használatától esett el a felhasználó-közösség - ezzel sok millió felhasználót ért kár. S hozzátesz még egy igen döbbenetes dolgot is - az Intel olyan fordító, fejlesztő programokat, illetve compilereket készített, amelyekkel lefordított programok direkt lassabban futottak nem-Intel alapú gépeken - majd a nyilvánosságnak egyszerűen azt nyilatkozták, hogy a programok jobban futnak az ő processzoraikon, vegyék inkább azt.

Ezek nagyon kemény vádak - az első meghallgatás 2010 szeptember nyolcadikán lesz, így itélet elég sokára várható ebben a "sötét" ügyben.

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)