Hirdetés

Az Xbox fejese nagyon magabiztos lett, amikor meglátta a PS5-öt

|

Phil Spencer úgy gondolta, hogy jobb termékük van a Sonyénál.

Hirdetés

Az elmúlt napokban a Microsoft és az Xbox-divízió titkaitól hangos a világsajtó, miután az Activision Blizzard felvásárlásáért folyó per kapcsán felkerült egy adag céges dokumentum az internetre, telis-tele szaftos részletekkel a kulisszák mögül.

Így tudtuk meg, hogy milyen generációközi frissítéssel készülnek a redmondiak az Xbox kapcsán, hogy milyen játékok vannak csőre töltve a Bethesdánál és hogy mikor érkezhet a 10. konzolgeneráció. Ezzel pedig vélhetően messze nincs vége, most éppen arra derült fény, hogy anno miként reagált a PlayStation 5 hivatalos bejelentésére Phil Spencer, a Microsoft Gaming vezetője.

Hirdetés

Erről egy e-mail árulkodik, amit Spencer a leleplezés napján, vagyis 2020. március 18-án küldött a Microsoft vezérigazgatójának, Satya Nadellának és a pénzügyi igazgató Amy Hoodnak. A levélben az áll, hogy az Xbox fejese "a normálisnál magasabb" stressz-szinttel várta a bemutatót, ám utána 12 órán át elemezte a PS5 kapcsán megosztott adatokat, és arra jutott, hogy jobb termékük van a Sonynál.

"Nekünk jobb termékünk van, mint a Sony-nak. Nemcsak a hardver, hanem az ugyanilyen fontos szoftverplatform és a hardveren felül nyújtott szolgáltatások terén is. Nálunk vannak a győztes terv összetevői."

- fogalmazott Spencer.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A levél további részében a vezető megjegyezte, hogy egy korábbi, az igazgatótanáccsal lefolytatott találkozó kapcsán talán túl magabiztosnak érződött a fellépése, de most ennek ellenére is úgy érzi, hogy a PlayStation 5 leleplezése "egy jó nap volt" számukra. Spencer végül leszögezte, hogy ugyan még nem nyertek meg semmit, mivel rengeteg tárgyalás áll előttük az olyan részleteket illetően, mint például az árazás és a pénzügyi eredménykimutatások, a beszélgetés viszont szerinte azzal kezdődik, hogy hisznek a saját termékükben.

Azóta tudjuk, hogy a PlayStation ebben a generációban is több vásárlót szólított meg az Xboxnál: a Sony nyáron közölt számai alapján már több mint 40 millió PS5-öt vittek haza az emberek, míg az Xbox Series-konzolok 21 millió eladás környékén járnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)