Hirdetés

Destiny 2 - a klánrendszerre még várnunk kell

|

A Destiny 2 ugyan ma már megjelent konzolokra, a legfontosabb közösségi fukciót még nem aktiválták a készítők.

Hirdetés

A mai napon elrajtoltak a Destiny 2 konzolos változatai, ahogy pedig az várható volt, a rajongók tömegesen vetették rá magukat a Bungie új játékára. Ez azt is jelenti, hogy a stúdió ügyfélszolgálata is gőzerővel dolgozik, ami például abban is megnyilvánul, hogy a Twitter-fiójuk is sokkal aktívabb, mint máskor. Más kérdés, hogy nem mindegyik üzenetük feltétlenül megnyugtató.

Hirdetés

Míg a legtöbb a játék karbantartásának kapcsán megszokott típusú közlemény volt, arra is fel kellett hívniuk a rajongók figyelmét, hogy a második rész klánrendszere nem áll rendelkezésre a megjelenéskor. A közösségi funkcióról, aminek a fejlesztéseit előre beharangozták a Destiny 2 készítői, azt sem tudták megmondani, mikor indulhat el, csupán arra biztatták a játékosokat, hogy figyeljék a hivatalos csatornákat, ahol szólnak majd, ha megérkeznek a klánok.

Az új szisztéma egyébként a Guided Games funkcióval jutalmat ajánl majd azoknak, akik a például egy raidre beszállnak egy olyan csapatba, ahol csak egy-két helyet nem tudtak betölteni egy adott klán tagjai, ahogy az egyedül játszó gamereket befogadó csapatok is bónuszokat kaphatnak majd. A Bungie korábban úgy saccolta, hogy a Guided Games tesztüzeme szeptember 12-én indulhat el a strike-ok, 26-án pedig a raidek esetében.

Ti egyedül, vagy egy fix társasággal vágtok neki a Destiny 2-nek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)