Hirdetés

Az Xbox One visszafelé kompatibilitása már többlemezes címekkel is működik

|

A Microsoft megküzdött a feladattal, és megoldotta, hogy többlemezes Xbox 360 címeket is lejátsszon az Xbox One. Már meg is van az első ilyen játék.

Hirdetés

A hét eleje óta már a Deus Ex: Human Revolution Director's Cut is játszhatóvá vált az Xbox One visszafelé kompatibilitásos rendszerében. Ezt egy új fejlesztés tette lehetővé, amin már jó ideje dolgoznak a Microsoft kollégái.

"Megerősíthetem, hogy a fejlesztőink lehetővé tették a többlemezes programok futtatását. Ne felejtsétek majd el megköszönni a visszafelé kompatibilitáson dolgozó csapat munkáját" - írta Major Nelson.

Phil Spencer még a tavalyi E3 alatt azt nyilatkozta, hogy komoly munka lesz megoldani, hogy a rendszer átkonfigurálja a többlemezes csomagokat, és egyben futtathatóvá tegye azokat az Xbox One alatt. Úgy néz ki, hogy akkor már javában dolgoztak a rendszeren.

Az 576 KByte ügyvezető igazgatója, Maurer Andor hozzátette a hírhez, hogy ugyan az újdonság hasznos, nem feltétlenül várható tőle, hogy az eddig nem túl népszerű lemezes Xbox 360-játékok forgalmát fellendítené.

Ezzel már gyakorlatilag minden technikai akadály elhárult, és már csak várnunk kell, ahogy szép lassan felgyűlnek majd az Xbox 360-as klasszikus a listán. Örülünk Vincent?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)