Hirdetés

Dragon Ball FighterZ - így játszanak a profik

|

A Dragon Ball FighterZ az idei Evo egyik kisebb versenyszámaként is megjelent, a tornáról készült felvételekkel és az E3-on rögzített videóval pedig közel egy óra játékmenet került napvilágra.

Hirdetés

Ugyan a Dragon Ball FighterZ csak jövőre érkezik, a Bandai Namco már most tesz érte, hogy a verekedős játékok köré szerveződött közösség megismerje a játékot. Ezért az E3-as buildjét elvitték Las Vegasba, az idei Evolution Championship Series-re is, ahol a műfaj legjobbjai is találkozni szoktak.

Hirdetés

Természetesen mivel még senkinek nem volt sok lehetősége gyakorolni a még közel sem kész játékban, nem a fő program részeként jelent meg a Son Gokut és a többieket ismét 2D-ben egymásnak eresztő játékot. Viszont három bemutató tornát is rendeznek, amik közül az első tegnap le is ment, erről pedig a Zerod0wn Gaming csatornának lehetősége nyílt közvetlen felvételeket készíteni. Így az alábbi videóban megleshetjük, hogyan viselkedik majd a Dragon Ball FighterZ a profik kezében, eggyel alatta pedig az E3-as felvételeket láthatjátok, amiket szintén ez a csatorna készített, viszont csak most tett közzé.

Nektek hogy tetszik a játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)