Hirdetés

„Jó kiadóként” mutatna példát a Microsoft a Sony és a Nintendo számára

|

A vállalat fejese ismételten a konzolexkluzivitásra utalgatott.

Hirdetés

Nemrégiben lepörgött az Xbox évindító műsora, a Developer Direct, ahol az Indiana Jones játék bemutatkozása mellett bepillantást nyerhettünk az Avowed világába, de végre azt is megtudtuk, hogy mikor érkezik a régóta várt Hellblade folytatása, a Senua's Saga. Szóval bőven megérte becsekkolni, még annak ellenére is, hogy a bemutatott címek mindegyike Microsoft-exkluzív játék lesz, ami azt jelenti, hogy a Sony és Nintendo konzoltulajok rendre kimaradnak a buliból.

Egy nemrégiben adott interjúban éppen ezzel kapcsolatban szólalt meg a Microsoft fejese, Satya Nadella, aki a játékipar jelenlegi helyzetéről osztotta meg gondolatit, elsősorban a nemrégiben lezárult felvásárlás tükrében. Kitért ezek között a jövőbeli játékkiadási terveikre is, aminek kapcsán elmondta, hogy a Microsoft "jó kiadó" szeretne lenni a Sony és a Nintendo számára is, amivel arra utalt, hogy nem szeretné megvonni tőlük a saját címeiket.

Hirdetés

Egészen pontosan úgy nyilatkozott:

"Szeretünk játszani. Ezt mutatja az is, hogy a Flight Simulator még a Windows előtt készült. De mi voltunk a harmadikak, a negyedikek, és most az Activisionnel, úgy gondolom, hogy végre van esélyünk arra, hogy jó kiadók legyünk, őszintén szólva nem csak a PC és Xbox, hanem a Sony és a Nintendo esetében is."

A vezető nyilatkozata annyira nem meglepő, elvégre már korábban is arról beszélt, hogy szerinte csak a Sony miatt létezik még exkluzivitás, és ha rajta múlna, szívesen megszabadulna ettől. Mindemellett pedig a Microsoft terjeszkedési ambícióval is egybevág a dolog, így annyira talán nem is érne minket nagy meglepetésként, ha idővel tényleg a Sony és a Nintendo konzoljain is hozzáférhetnénk akár a korábbi, illetve a jövőbeli, egyelőre Microsoft-exkluzív címekhez is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)