Hirdetés

EGY KÁVÉ MELLETT ...Ray Muzykával

|

1995-ben alapítja meg a BioWare-t, mely játéklegendák sorát alkotja meg. 2008-ban az EA kebelezi be a csapatot, azóta a BioWare igazgatója és az EA egyik alelnöke.

Hirdetés

Nemrégiben baráti hangulatú látogatást tettünk a szeretve tisztelt BioWare csapatánál (ahogy erről a januári GameStarban bővebben beszámoltunk), és volt alkalmunk elbeszélgetni a cég alapítójával, Ray Muzykával. BZ kollégát először jól bemajréztatták a PR-osok, hogy a.) Nem lesz interjú, b.) Ha lesz is, Mr. Muzyka nem szeret beszélni. Ezek után mégis egy kötetlen, sztorizgatós, mosolygós beszélgetés alakult ki.

rayok.jpg

Szóval, nálad hogy jött ez a „csináljunk számítógépes játékot" dolog?

A dolog nálam elég szokatlanul indult, mivel jómagam és a céget alapító társam, Greg Zeschuk is orvosi végzettséget szereztünk, és dolgoztunk is a szakmában - csak hát mind a ketten imádtuk a számítógépes játékokat, ez volt a hobbink, és éreztük, hogy ezzel kellene inkább foglalkoznunk, én személy szerint gyerekkorom óta. És lám, most itt vagyok, imádom, amit csinálok, és a BioWare-nél a világ egyik legjobb csapata vesz körül Edmontonban és Austinban. Összehoztunk pár olyan nagyszerű játékot, amire azóta is büszke lehetek, ráadásul szerepjátékokat, amik nekem kifejezetten fontosak, mert nagy RPG fan vagyok.


Ha jól értem, nem csak orvosit végeztél, de ezek szerint praktizáltál is?

Bizony. 1992-ben diplomáztam, és ezt követően jó pár évig főmunkaként dolgoztam is orvosként. Amikor később elindult a BioWare, akkor is csak szép lassan építettem le a munkámat, ahogy az új cég egyre több időt és energiát követelt. A végére aztán eljutottam odáig, hogy már csak hétvégenként „doktorkodtam", egyszerűen csak kedvtelésből.


Mi volt a szakterületed?

Sürgősségi orvosként dolgoztam a legtöbbet, de belekóstoltam a háziorvoskodásba is. Alapvetően kisebb kórházakban töltöttem ezt az időszakot, többfelé Kanadában. Volt olyan, hogy 100 mérföldön belül én voltam az egyedüli orvos, így hát eszméletlenül messziről jöttek hozzám a lehető legkülönbözőbb bajokkal, a sebvarrástól a köhögős gyerekekeken és az autóbaleseteseken át az infarktusokig kijutott minden. A vicces az, hogy szerettem csinálni, leginkább a munka folyamatos emelkedett adrenalinszintje tetszett, de hát... ugyanennyire beleszerettem a játékokba is.


Mi volt az első játék, amivel gyerekkorodban játszottál?

Egy kalandjáték volt, még Apple II-n, azt hiszem, Pirate Cove volt a címe (egy táblás játék szöveges adaptációja volt - BZ). Még kazettás játék volt, vagy öt percig töltődött minden alkalommal, de megérte! Ráadásul képek se voltak benne, pár szóval tudtad irányítani, de akkor nagyon új volt számomra, és nagyon szerettem. Aztán persze kicsit később jött a Wizardry, ami azt hiszem, egy életre megalapozta számomra, mi a fontos egy jó játékhoz, ma is az egyik legkedvesebb játékélményem. Onnantól kezdve nem volt menekvés, végletesen rákattantam a játékokra, főleg az RPG-kre, mint mondtam, de igazából mindenevő vagyok, mindenféle játékstílust kipróbálok, ráadásul a lehető legtöbb géptípuson.


Olyasmit sosem próbáltál ki, hogy összeházasítod az orvosi tapasztalataidat és a játékkészítést, és összehozol valamilyen Vészhelyzet-típusú játékot?

Szóba került, többször is, végül is volna alapja, de aztán sosem mentünk igazán bele a részletekbe, sosem lett belőle semmi. Általában ugyanis az volt a célunk, hogy a játékainkban elmozduljunk a valóságtól, a fantázia világába. Ha belegondolsz, a Dragon Age is erről szól, hogy nem az az ember vagy benne, aki a valóságban, hanem egy Grey Warden, egy legendás hős, egy védelmező... Bármilyen játékvilágot is álmodtunk meg, az volt a fontos, hogy hős lehess benne (vagy épp valamilyen főgonosz persze), de a lényeg az, hogy valami olyan fontos karaktert alakíthass, ami önbizalmat ad, ami feldob a hétköznapok után. Egyébként még a BioWare név felvétele előtt felhasználói szoftvereket írtunk orvosi témakörben, leginkább oktató és szemléltető segédanyagokat. Savak hatása a fiziológiára, gasztroenterológiai segédletek, de ez amolyan megélhetési dolog volt, a BioWare-be az ilyesmit már nem is akartuk bevinni.


Kipróbáltál valaha orvosi játékokat?

Utoljára talán a Life & Death-re emlékszem, de az nagyon régen volt. Érdekes kísérletnek tűnt, de végül nem vágtunk bele ilyesmibe, inkább holmi Dragon Age-eket meg Mass Effecteket hozunk össze...

lontoo24.4.-25.4007_500.jpg


Például egy bizonyos Mass Effect 2-t is...?

Azzal kapcsolatban még nem jelentettünk be semmit...


No, én pont ezért kérdezem.

Maradjunk annyiban, hogy ugyebár trilógia lesz belőle, ez biztos, és egy hatalmas csapat dolgozik a Mass Effect második részén, és már nagyon-nagyon jól haladnak... Ebből azért lehet következtetni.


Nagy csapat? Többen, mint a Dragon Age-nél...?

Mi máshogy dolgozunk, amolyan mátrix-struktúrát követünk, tehát egyes emberek vagy alcsoportok több projekten is dolgoznak, és vándorolnak ide-oda szakterületüktől függően. Eleve több játékunk folytatásos, szóval az ilyesmi nem okoz problémát a munkatársainknak. Ha mondjuk megnézem, mennyien dolgoztak a Dragon Age-en, azt hiszem, az eddigi legnagyobb csapatunkat számolhatom össze, úgy 120-130 embert. Most ez a csapat már csak a polírozáson, finomhangoláson dolgozik, hogy minden géptípuson a lehető legszebben és legsimábban fusson a játék.


És ha a Dragon Age a polcokra kerül, mi lesz az első dolgod? Lesz valami kis szünet, pihenés, nyaralás?

Viccesen hangzik, de elmegyek pár boltba és figyelem az embereket, akik megveszik a játékot. Tudom, hogy hülyén hangzik, de szeretem látni, ahogy bemegy valaki, meglátja a dobozt, ráizgul, megveszi és hazaszalad vele - no és persze utána szeretem a visszajelzéseket is olvasgatni. Persze ez néha nem is olyan kellemes dolog, hiszen vannak keményen kritizáló hangvételűek is, de ez a BioWare egyik legnagyobb erőssége szerintem, hogy minden vélemény fontos, és minden alátámasztott kritikát megfontolunk a következő játék fejlesztésekor.


Szóval akkor semmi olyasmi nem lesz, hogy „irány a tengerpart és nem akarok gépet látni hetekig"?

De nem ám. Túl sok további jópofa játék készül folyamatosan ahhoz, hogy csak úgy elmenjek lógni bármeddig is. Persze a kollégák azért biztos elmennek szabadságra, hiszen nagyon keményen dolgoznak, és megérdemlik, de én ilyenkor is már a következő projekten gondolkozom.


Azért végigjátszod a Dragon Age-et?

Minden játékunkat végigviszem már megjelenés előtt, ez afféle hagyomány. Már most is elég jól állok, és szerintem még többször végigjátszom. De egyébként a cégnél sokan mások is így lesznek vele.

 

 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)