Hirdetés

Extra-moduláris felépítésű gépház a Thermaltake-től

|

A neves gyártó fennállásának tizedik évfordulójára egy igazán különleges számítógépházzal állt elő.

Hirdetés

A Level 10-zel egy egészen különleges házat sikerült a gyártó szakembereinek tervezni: igazat megvallva nem emlékszem, hogy láttam volna eddig ehhez hasonlót.

 

Az alapötlet a megalkotása során az volt, hogy minden különálló, főbb egységnek egy saját rekeszt alakítsanak ki. Ahogy a képeken is látható, egymástól fizikailag meglehetősen elszeparálták a tápot, az optikai meghajtókat, a merevlemezeket és az alaplapot - utóbbi doboza persze tartalmazza a perifériáit is.

A képen úgy tűnik, hogy a ház lényegében műanyagból készült, extra hűtőventilátor sehol sem látszik. Csupán annyit lehet külsőre biztosan megállapítani, hogy maximum 6 darab merevlemezt tud majd a büszke tulajdonos belepasszírozni.

 

Az is kérdés, hogy az önálló burkolatban lévő részegységeket egész pontosan milyen módon kell összekapcsolni, ugyanis a kialakítás miatt előfordulhat, hogy egy-egy kábel túl röviddé válhat.

A monstrum elején a bekapcsoló gomb, a Jack-aljzatok és az USB-kapuk megszokott triumvirátusa mellett helyet kapott egy e-SATA csatlakozó is, amely bár jó ideje nem tekinthető innovációnak, mégis igen örvendetes tény.

A hírek szerint a cég a házat limitált példányban fogja gyártani, azonban hogy mikortól lehet rendelni és főleg mennyiért, még nem tisztázott.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)