Zs - Talán 2007 óta nem borítottak ránk annyi remek címet a kiadók, mint az idén, ám nekem nem sokat sikerült személyesen is kipróbálnom, mivel nyáron apa lettem, majd egy nyelvvizsgát is abszolváltam, így az év nagy része az ezekre való felkészüléssel, illetve a babázással ment el (e sorokat is egy sikeres altatás után pötyögöm). Három nagy újdonság viszont még így is befért a programba a Hogwarts Legacy, a Diablo IV és a Starfield képében. Harry Potter-rajongóként egyértelműen a roxforti kiruccanás varázsolt el a legjobban: egyszerűen lenyűgöző, ahogy az Avalanche Software életre keltette J.K. Rowling világát, még ha a side questekre látványosan el is fogyott a csapat kreativitása.
Ezzel szemben a Diablo és a Starfield óriási csalódás volt számomra. Az előbbi repetitív játékmenetére már az egyébként egész korrekt sztori felénél halálosan ráuntam, ezért nem is bírtam befejezni, az utóbbit pedig minden szempontból felejthetőnek találtam a Falloutok, az Oblivion és a Skyrim után. Remélhetőleg a 2024-es újdonságok közül ügyesebben választok majd, és persze az idén felgyülemlett backlogot is bepótolom, csak jóval kedvezőbb árakon.
kristfvarg - Megszámolni is nehéz, mennyi jósággal örvendeztetett meg minket az ipar 2023-ban. Ennek egyfelől persze nagyon örültem, másfelől viszont az egyre duzzadó backlog idővel folyamatos frusztrációt okozott a számomra. Éppen ezért simán benne van a pakliban az is, hogy a kedvenc játékom éppen ott lapul ezek sorában, hiszen olyan címek ragadtak eme keserű halmazban, mint például a Starfield, az Alan Wake 2, vagy éppen a Baldur's Gate 3. Persze ahogy az időm engedte azért mindig próbáltam felzárkózni, de még így is kénytelen voltam szelektálni és megválogatni, hogy mire is szánom az egyre fogyó szabadidőmet. Az év egyik első kellemes meglepetéseként egyértelműen a Hogwarts Legacy szolgált, amivel minden hibája ellenére még úgyis remekül elszórakoztam, hogy nem vagyok egy hatalmas Harry Potter fan.
Ezt követően került terítékre a Tango Gameworks shadowdroppolt ritmus alapú akciójátéka, a Hi-Fi Rush, ami zenészként és zenekedvelőként egy igazi csemege volt a számomra. Nem csak az ütemes játékmenete és a fülbemászó betétdalai miatt avanzsálódott a 2023-as felhozatalból a kedvencemmé, de a világa és a vicceskedő karakterei is egyből beszippantottak. Imádtam minden percét, így merem remélni, hogy a jövőben nem tervezik elengedni ezt a vonalat a stúdiónál, hiszen bőven van még benne potenciál. Nem mehetek el azonban szó nélkül a Marvel's Spider-Man 2 mellett sem, de itt emlékeznék még meg az indie vonalon a Sea of Starsról és Cocoonról is, amik mind nagyon kellemes emlékként maradtak meg. Ezekkel a gondolatokkal zárom hát az évet és indulok neki a januárnak, ami kérdés nélkül a backlog kipucolásával fog majd telni.
Szada - Olyan durva volt az idei játékfelhozatal, hogy a többiekhez hasonlóan nekem is csak egy kis szeletével sikerült játszanom - kimaradtak sajnos többek között olyan, sokak által ajánlott alkotások, mint az Alan Wake 2, a Hogwarts Legacy vagy a Marvel's Spider-Man 2. Azok közül, amik megfordultak nálam, egyértelműen a Baldur's Gate 3 rabolta el a szívemet, közel húszezer karakterben megírtam a tesztben, hogy miért, szóval nem ismételném magam, viszont tőmondatokban végigmennék rajta, hogy mik tetszettek még.
A Mutant Year Zero: Road to Eden fejlesztőinek XCOM-szerű újdonságánál, a Miasma Chroniclesnél azt se bántam volna, ha kétszer ilyen hosszú; a váratlanul kiadott Hi-Fi Rush valószínűleg az év legnagyobb meglepetése nálam; a lovecrafti hangulatú Dredge kellemesen borzongatós pillanatokat adott; az Agatha Christie: Murder on the Orient Express megmutatta, hogyan kell egy már ezerszer adaptált történettel újat mutatni; a Coral Island a hibái ellenére folyamatosan visszavonz, mivel egy szteroidon nevelt Stardew Valley, amit imádok. Nagyon örülök ezeknek is, de év elejére az a célom, hogy legalább egy 2023-as AAA-címet sikerüljön bepótolnom.
Hunter - Biztos vagyok benne, hogy nélkülem is körbe fogják nyalogatni a kollégák a Baldur's Gate 3-at és az Alan Wake 2-t, szóval hadd meséljek nektek inkább a verekedés örömeiről. A Capcom Street Fighter csapata iszonyatos nyomás alatt dolgozott, mivel a kiadó minden erőforrást megadott nekik, amit csak lehetett. Ez hatalmas kockázatot jelentett minden szempontból: ha a játék gyenge és nem teljesít a kasszáknál, az az egész szériát eltemetheti, de minimum fejlesztők állásába fog kerülni. A srácok válaszul összerakták a leggazdagabb, legizgalmasabb, és technikailag legerősebb verekedős címet, amit eddig csak láthattunk.
A tesztidőszak alatt olyan emberek ellen gyötörtem a netkódot, akik a bolygó túlvégéről kívánták a véremet, és nem hogy delay nem volt, de még frame-ket sem kellett korrigálnia a szervernek. A drive rendszer frame-pontos időzítést és ellenjátékot követel. A karakterek mind egytől-egyig különlegesek a saját stílusukkal, mintáikkal és taktikáikkal. A grafikai körítés az arénáktól a harcosokig stílusos és kifejező. Minden, amit el kellett találni egy SF-nél, az a helyén van, és ha csak nem visz el a torkomban tomboló pestis, akkor hosszú évekig fogom még pörgetni a cuccot.
Kivi - Ebben az évben is sokat játszottam a kedvenc sorozataim újabb megjelenéseivel, viszont még több olyan cím is akad, amikkel csak jövőre lesz időm foglalkozni, de nem hagyhatom le a képzeletbeli listáról. Ezek közül a top 2 az Alan Wake 2 és az Armored Core VI. Viszonylag ismeretlen volt számomra az univerzum, így a Baldur's Gate 3 a "legjobb újoncom" még úgy is, hogy valószínűleg a történet nagyobb részét még fel sem fedeztem. Nagyon klassz élmény volt a Marvel's Spider-Man 2, a Phantom Libertynek köszönhetően pedig újból visszarántott a Cyberpunk 2077, ahol szintén tervezek több új játékstílusban más döntéseket hozni.
Az MLB The Show 23 a kissé átalakított szezonális rendszer és a hibái ellenére az idei legszórakoztatóbb ultimate team módot nyújtotta, rengeteg játékórát pakoltam bele, hogy megszerezzem a kedvenc lapjaimat, és ez még a játékciklus végéig így is marad. Bunyóból sem volt hiány, a Street Fighter 6 és a Mortal Kombat 1 nagy favoritjaim idén, de azért várom az új Tekkent is. A Call of Duty pedig igazi komfortjátékom, és ugyan a Modern Warfare III kampánya finoman szólva sem nyűgözött le, a multiplayerrel a következő megjelenésig bőven elleszek.
Tonight - Nagyon sok kiemelkedő játék jelent meg idén, rég volt már olyan év, ami ennyire meg lett volna pakolva, de ettől csak még inkább lenyűgöző az a teljesítmény, amit a Larian Studios lerakott az asztalra. A különféle díjkiosztók eredményeit elnézve nem meglepő a győzelem, de ha az ember végigpörget néhány modernebb közösségimédia-platformot, akkor hamar észreveszi, hogy rengeteg játékos értetlenkedve nézte a Baldur's Gate 3 győzelmi körét, vagy azért mert nem értik, hogy nyerhetett a csillogó-villogó filmszerű játékokkal szemben, vagy pedig azért, mert még csak nem is hallottak róla.
Persze, a BG3 olyan minőséget képvisel, amivel nem csak az év, de az évtized legjobbjai között is bérelt helye lesz, de nem csak ettől különleges a győzelem: a Larian Studios fogott egy franchise-t, amire a Z generáció már nem is emlékezhet, egy műfajt, amit a legtöbben elavultnak és piacilag életképtelennek tartanak, majd beelőzte velük az ipar legnagyobb neveit. Persze, hogy ne csak a Baldur's Gate 3-at emeljem ki az évből, a Remedy csapata is fantasztikusat alkotott az Alan Wake 2-vel, a Phantom Liberty és a 2.0 pedig teljesen új életet lehelt a Cyberpunk 2077-be. Nem vagyok nagy multiplayer fanatikus, de mindenképpen ki kell emelnem a The Finalst, ami ugyan az utolsó pillanatban esett be, de már néhány kör után is egyértelműen érződik benne a potenciál.
Chava - Jóllehet, tavaly megfogadtam magamnak, hogy kizárólag olyan játékot indítok el 2023 folyamán, amit tényleg vártam, és kerülöm azokat az alkotásokat, amelyekhez csupán a kíváncsiság, a múló érdeklődés vonz, még így sem tudtam mindent kipróbálni, nemhogy végigjátszani, amire az elmúlt 12 hónapban szemet vetettem. Öröm az ürömben, hogy nem értek különösebb csalódások, egyszer sem nyúltam mellé, és egyetlen forintról sem éreztem azt, hogy rosszul költöttem el, amit játékvásárlásra fordítottam. Idén különösen elkényeztetett a játékipar, mivel jobbnál jobb címekből válogathattam a kedvenc műfajomból. A Hogwarts Legacy például azonnal elvarázsolt, boldog griffendélesként barangoltam be a Roxfort folyosóit és pipálgattam ki egyik küldetést a másik után. De nagyon élveztem Warhammer 40,000: Rogue Tradert is, mivel eddig a Games Workshop világára épülő játékok egyike sem adott még ehhez fogható szabadságot. Jó volt továbbá visszatérni Night Citybe a Cyberpunk 2077 2.0-s frissítése és a Phantom Liberty kiegészítő hatására. Egyikkel sem töltöttem azonban annyi időt, mint a Starfielddel, melynek hibáit és hiányosságait én is éppúgy érzékelem, mint bárki más, mégis jobban beszippantott, mint a Bethesda bármelyik korábbi alkotása a Falloutokat és a The Elder Scrollsokat is beleértve. Nincs rá racionális magyarázat, hogy már 150 órához közelítek a második végigjátszásomat gyűrve.
Ennek ellenére sem az űreposzt az idei favoritom, hanem az Alan Wake 2, aminél jobb, érettebb és zseniálisabb folytatáshoz rég nem volt szerencsém. Szívből remélem, hogy a Remedynek lesz módja továbbépíteni ezt a csodálatosan őrült univerzumot, és nem csak a DLC-kkel, valamint a már beharangozott Control 2-vel. Persze elképzelhető, hogy másik játék fejére helyezném a koronát, ha nem hagytam volna tudatosan az év és az ünnepek végére a Baldur's Gate 3-at. Tartottam ugyanis attól, hogy ha nekikezdek a most már többé-kevésbé végleges verziónak, akkor hosszú ideig nem akarok semmi mással foglalkozni. Nos, kreáltam egy paladint, fejest ugrottam a kalandba, és bizony igencsak nehezemre esik otthagyni Faerûnt.
