Hirdetés

Fe tesztek - még mindig imádjuk a cuki platformereket?

|

Befutottak a nemzetközi sajtó tesztjei a Fe megjelenésével egyidőben, amivel együtt egy gyors összefoglalót adó trailer is érkezett, melyből megismerheti a játékot, aki eddig nem hallott róla eleget.

Hirdetés

Az Unravel után néhány éve az EA Originals program keretében a kiadó ismét egy svéd fejlesztésű, rendkívül bájos platformer támogatását jelentette be, tegnap pedig meg is jelent a Zoink Games játéka, a Fe. A rajt napjára befutottak a nemzetközi sajtó értékelései, amiből kiderül, hogy ugyan nem lett tökéletes mestermű, érdemes egy esélyt adni neki.

Hirdetés

Akadnak problémái: több teszt szerzője kiemelte, hogy a platformer részeknél nem mindig kapcsolódnak össze úgy az animációk, ahogy azt szeretnénk, így nem minden esetben tudunk majd olyan simán továbbhaladni, ahogy azt egy igazán kiemelkedő platformertől várnánk. Emellett talán a Eurogamer tesztjének szerzője volt a legszigorúbb, ő kiemelte, hogy a játék akár három óra alatt végigjátszható (igaz, ezt követően szabadon bejárhatjuk a világot és összegyűjthetünk mindent, amit kihagytunk) és a zene is olykor túl egyértelműen próbál az érzéseinkre hatni.

Ezzel együtt a Fe hangulatát, művészeti irányát és a különböző lényekkel való kommunikáció elsajátításának egyedi mechanizmusát a legtöbben dicsérték - míg mások szerint nem használta ki az ebben rejlő potenciált a Zoink csapata. Harcra viszont senki nem számítson, egy kis lopakodás mellett a fejtörők adják a játékmenet alapját. Ezek figyelembevételével így alakultak a pontszámok:

The Sixth Axis - 8/10
Trusted Reviews - 4/5
EGM - 7/10
The Daily Dot - 3,5/5
GamesRadar+ - 3,5/5
IGN US - 6,5/10
Polygon - 8,5/10
CGM - 5/10
Rock, Paper, Shotgun - ajánlott

Ti adtok neki egy esélyt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)